Népszámlálást tartanak Magyarországon
2004. július 17. 17:31
II. József népszámlását rendelt el Magyarországon (ugyanígy Horvátországban és Erdélyben). A népszámlását (conscriptio) során elsődlegesen katonai szempontok érvényesültek; burkolt célja a besorozható újoncok számának felmérése volt. Magyarországon ez az első népesség-összeírás, amely kiterjedt a lakosság egészére, így a nemességre is (ami ugyancsak kiváltotta a megyei nemesség felháborodását és tiltakozását), és arról megbízható adatokat szolgáltatott. A népszámlálást 1784 és 1787 között a közigazgatási hatóságok a katonaság segítségével hajtották végre. A népszámlálás során összeírták a községek, házak és háztartások (családok) számát, megállapították a jogi és a tényleges népesség nagyságát, valamint annak megoszlását vallás, nem és életkor, valamint foglalkozás, illetve társadalmi állás szerint. A népszámlálás eredménye szerint Magyarországon a lakosság száma mintegy 6,5 millió, Horvátországé 650 ezer és Erdélyé 1,5 millió, összesen tehát több mint 8,5 millió fő volt. Ez a szám jóval meghaladta a korabeli feltételezéseket. Az átlagos népsűrűség így Magyarországon 31, Horvátországban 34, Erdélyben 24 fő/km2 volt. A nemes férfiak (és fiúgyermekek) száma Magyarországon meghaladta a 155 ezret, Erdélyben a 32 ezret, Horvátországban megközelítette a 10 ezret - így az összlakosság mintegy 5%-a tartozott a nemességhez. Az egyházi személyek száma összesen mintegy 18 500, a tisztviselőké és az ún. honorácioroké pedig éppen 5 ezer fő volt. A zsidó vallású lakosság (férfiak és nők) száma megközelítette a 83 ezret. A megyei nemességnek a népszámlálással szembeni tiltakozása jelentős mértékben hozzájárult II. József azon elhatározásához, hogy a vármegyei igazgatás reformjával, a kerületi igazgatás bevezetésével biztosítsa rendeleteinek maradéktalan végrehajtását.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap