A középkor közelebbi vizsgálata közvetlenül hozzájárulhat annak az intézményi, kulturális és mûvészeti örökségnek a megõrzéséhez, amely egykor éppen azért jött létre, hogy ennek a régiónak az Europa Occidensbe tagolását biztosítsa, vagy éppen az elsõ csatlakozás közvetlen eredménye volt.
Alig több, mint tíz éve merült fel a középkori tanszék felállításának ötlete a frissen alapított Közép-európai Egyetemen (CEU). Magától értetõdõnek tûnt számunkra, hogy a történelmi változások és a Soros György által kínált nagylelkû támogatás szerencsés egybeesése minden olyan új intellektuális vállalkozás létrejöttét lehetõvé teszi, amely értékes és hasznos lehet az átmenet szélesebb áramlatain belül. A középkori tanulmányok fejlesztésére tett javaslat mégis elég különösen hangzott ebben a környezetben. Míg senki sem kételkedett például a klasszikus filológiai kutatások fontosságában, és senki sem kérdõjelezte meg a középkori történeti hagyományok fenntartására irányuló szorgos munka érdemeit, fel kellett tenni a kérdést, valóban hozzátartoznak-e a javasolt „interdiszciplináris középkori tanulmányok` céljai a fiatal CEU küldetéséhez. Néhány társammal együtt megpróbáltunk olyan összefüggõ - történeti, módszertani és oktatáspolitikai - érvrendszert kidolgozni, amely mindenkit meggyõz arról, hogy a középkori Közép-Európát újra fel kell fedezni, s ehhez szükséges egy e témával foglalkozó s a régió országainak fiatal középkorszakértõi között szakmai és baráti kapcsolatrendszert teremtõ tanszék megalapítása. Az alábbi írásban röviden összefoglalom azokat az érveket, amelyek e javaslat hátteréül szolgáltak, és megpróbálom áttekinteni, milyen tapasztalatokkal gazdagodtunk az azóta eltelt tíz évben.
