Utolsó perceikben is félelem nélkül néztek szembe a halállal az aradi vértanúk

2019. október 6. 08:48 Csernus Szilveszter

Az 1849. október 6-án kivégzett 13 aradi és két pesti mártír, köztük Batthyány Lajos gróf, Magyarország első miniszterelnöke hősi viselkedésükkel megmutatták, hogyan tudnak a magyar ügyért harcolók komoly katona módjára, méltósággal meghalni. Utolsó perceikkel is a nemzetnek és a világnak mutattak példát a magyar szabadságharcosokról, akiket sok osztrák csupán felforgató aljanépnek nézett. A megtorlás hónapjai és annak menete a történelemkönyvekből jól ismertek. De még a levert szabadságharc után feketébe öltözött nemzet sem ismerhette pontosan az október 6-i áldozatok végóráit, mert a kivégzések nyilvánossága korlátozott volt.

Korábban

A megtorlás halottai

A megtorlás célja a rebellis magyar katonai és politikai vezetés lefejezése volt, így csökkentve egy újabb hasonló eseménysorozat potenciálját. Az összesen körülbelül 120 jóváhagyott halálos ítélet végrehajtása 1849 januárjától egészen 1854-ig elhúzódott és a kiadott császári irányelvek alapján zajlott le. Ez azt jelentette, hogy Julius Jakob von Haynau táborszernagy 1849. szeptember 22-től szabad kezet kapott a császártól és a Schwarzenberg-kormánytól a halálos ítéletek jóváhagyására, vagy kegyelmezésére. A döntéssel Ferenc József hivatalosan elháríthatta magáról a kivégzések zöméért a közvetlen felelősséget. Az udvar a „bresciai hiéna” szabadjára engedésével kívánta elvégeztetni a piszkos munkát.

A szabadságharc 35 magyar tábornoka közül tizenkettőt az „aradi Golgotán” végeztek ki, október 6-án. Mindjüket felségsértésben találta bűnösnek az aradi hadbíróság, és teljes fő-, rang- és vagyonvesztés volt sorsuk. A temesvári Kiss Ernő volt huszárparancsnok eleve lőpor és golyó általi halálra ítéltetett. A váci csata hőse, Dessewffy Arisztid; az örmény származású Lázár Vilmos (az egyetlen nem tábornok, akit október 6-án Aradon kivégeztek) ezredes, hadtestparancsnok; és a zombori Schweidel József, a kormány mindenkori székhelyének helyőrségparancsnoka Haynau „kegyelme” folytán részesülhetett golyó általi halálban.

Kötél általi halálra ítélte ugyanezen hadbíróság a pozsonyi német Aulich Lajost, Buda ostromának egyik hősét; a horvátországi szerb Damjanich Jánost; a szintén horvátországi Knezić Károlyt; Láhner Györgyöt, aki a szabadságharc hadiiparáért volt felelős; a hesseni Leiningen-Westerburg Károlyt, aki magyar felesége révén került hazánkba; Nagysándor Józsefet, aki Buda bevételénél az elsők között hatolt be a Várba; a bécsi Poelt von Poeltenberg Ernőt, aki osztrák-német volta ellenére harcolt a magyar szabadságért; és végül Török Ignácot, a magyar erődök műszaki felelősét.

Ez a fájdalmas, megalázó halálnem sosem volt jellemző nemesek, de különösen nem magas rangú katonatisztek esetében. Arad egyébiránt 15 szabadságharcos vértanúságának volt a helyszíne 1849-ben: augusztus 22-én itt akasztották fel Ormai Norbert ezredest, majd október 25-én, már a tizenhármak után lőtték agyon Kazinczy Lajost. Utóbbi alezredes zárta az 1849-ben kivégzettek sorát Magyarországon.