Egy második, titkárának írt búcsúlevél is előkerült Teleki Páltól
2019. április 3. 12:46
Személyesebb hangvételű levelet írt Teleki Pál a halála előtt a személyi titkárának, Incze Péternek. A titkár családjától most jutott el a búcsúlevél a főváros levéltárához.
Korábban
Egy eddig ismeretlen búcsúlevél került Budapest Főváros Levéltárának birtokába, amelyet Teleki Pál miniszterelnök írt öngyilkossága előtt a személyi titkárának, Incze Péternek – értesült az Index. A portál úgy tudja: a levelet más iratokkal együtt az Incze-család egyik tagja adta át kedden a levéltárnak. Az iratokat szerdán, Teleki Pál halálának 78. évfordulóján rendkívüli sajtótájékoztatón mutatja be a levéltár.
Teleki Pál Horthy Miklósnak írt búcsúlevele közismert. Az Index szerint az Incze Péternek írt levele személyesebb hangvételű, és többet tudhatunk meg belőle a beteg és depresszióval küzdő miniszterelnök személyiségéről, valamint öngyilkossága indokairól.
Frissítés: nyilvánosságra került a levél tartalma
A levél délben nyilvánosságra hozott szövegében a miniszterelnök újonnan előkerült búcsúlevelében kéréssel fordul titkárához: titokban temessék el a reggeli órákban, Inczén kívül csak a szertartást vezető pap legyen jelen, és még névtáblát se helyezzenek a sírjára. A levélben Teleki beszél egyre elhatalmasodó embergyűlöletéről, amelyet öngyilkossága okaként jelöl meg.
"Kedves Incze,
Temetésem nem csak legeslegegyszerűbben, de teljes titokban reggel 7 órakor történjék. Azon a papon kívül csak maga vegyen részt."
– kezdi levelét a miniszterelnök. Azt kéri, hogy családja se legyen jelen a temetésen, annak időpontját pedig ne tegyék közzé.
"Ha valaki kíváncsi, h. mindez miért, megmondhatja, h. nagyon és mind jobban utáltam az embereket. Síromra sem most, sem később emléket ne tegyenek, még névtáblát sem."
Búcsúzásként megköszöni Inczének barátságát.
Teleki Horthy Miklós kormányzónak írt búcsúlevele, amelyben kétségbeesése politikai okait fejti ki, az 1950-es évek óta ismert, ezt egészíti most ki a ma nyilvánosságra hozott levél. A kutatók feltételezik, hogy betegeskedő feleségének is írt egy levelet, ez azonban máig nem került elő. Az újonnan előkerült levél további ellenérvekkel szolgál a különféle összeesküvés-elméletekkel szemben, amelyek azt feltételezik, hogy a miniszterelnök nem önkezével vetett véget életének, Horthynak írt levele pedig hamisítvány vagy kényszer szüleménye.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- De pontosan mit is adtak nekünk a rómaiak?
- Az ágyi poloska is a rómaiakkal érkezhetett Britanniába
- Caracalla diadalívét találhatták meg egy szerbiai szénbányában
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 2024.05.06.