Luke Skywalker fénykardjánál többet, R2-D2-nál viszont kevesebbet ért Han Solo pisztolya
2018. június 25. 14:29 MTI
Száznegyven millió forintért, illetve több mint félmillió dollárért kelt el Han Solo legendás sugárpisztolya egy Las Vegas-i árverésen. A Star Wars-rajongók jól ismerik a pisztolyt, amely a német Mauser C96 mintájára készült és DL-44-esként vált híressé.
Korábban
A fegyvert Han Solo (Harrison Ford) a Star Wars – A jedi visszatér című epizódjában használta. A fegyverért előzetesen 300-500 ezer dollárt várt a Julien’s aukciósház, a győztes licit ezt is meghaladta, 550 ezer lett – írták szombaton a Twitteren.
A kellékpisztolyt James L. Schoppe, a film díszlettervezője készítette, a forgatás után pedig neki ajándékozták sok más kellékkel együtt, amelyet 35 éven át őrzött magángyűjteményében. Két példány készült a sugárvetőből a forgatásra, a másik hollétéről azonban nem tud az árverés szervezője.
Schoppe gyűjteménye további 40 darabját is árverésre bocsátotta, egy másik kellékpisztoly több mint 90 ezer dollárért, az evokok egy fejszéje 11 ezer 250 dollárért talált gazdára – közölte a Julien’s. A Star Wars-relikviák keresettek a popkultúra-rajongók körében. Luke Skywalker eredeti fénykardja tavaly 450 ezer dollárt ért egy licitálónak, R2-D2 egy példánya pedig 2,7 millió dollárért kelt el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost 19:05
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05