2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Mit keresett két kínai a római kori Londonban?

2016. október 6. 11:06

Ázsiai, a szakértők szerint minden bizonnyal kínai etnikumhoz tartozó csontvázakra bukkantak régészek a brit főváros központjában lévő Southwark kerületben feltárt római kori temetőben. A felfedezés egyedülálló, és zavarba hozta a kutatókat, ugyanis mindezidáig csupán egyetlen ázsiai származású emberi maradványra bukkantak a korszakból a birodalom területén, mégpedig Itáliában. A szakértők szerint azért is szenzációs a felfedezés, mivel az izotópos vizsgálatok szerint hőseink nem Britanniában születtek.

Londinium Róma hódítását követően gyorsan a birodalom nyugati tartománya, Britannia kereskedelmi, gazdasági és közigazgatási központjává nőtte ki magát. A mai London elődje a népek kavalkádja volt, ugyanis a helyiek mellett a birodalom számos provinciájából, sőt magából Róma városából is érkeztek betelepülők a dinamikusan fejlődő településbe.

Az ókori London multikulturális mivoltát az írott források mellett a régészeti leletek is alátámasztják: a csontvázak ólomtartalma és a stromciumizotópjai alapján könnyen lehet következtetni az ősi londiniumi lakosok felmenőinek eredetére. A mostani kutatás a központi Southwark kerület egyik ókori temetőjének húsz „lakójára” terjedt ki, a régészek az ősi maradványok szén-, oxigén- és nitrogénizotópjait vizsgálták, valamint morfológiai elemzéseket is folytattak. Tanulmányuk a Journal of Archaeological Science tudományos folyóiratban jelent meg.

Amit azonban felfedeztek, jóval felülmúlta várakozásaikat: a temető emberi maradványai egy kozmopolita közösségre utaltak. Négyen közülük etnikailag Afrikából származtak, ketten pedig Ázsiából – ez utóbbiak a szakértők szerint szinte bizonyos, hogy az ősi Kínából érkezhettek. Habár az önmagában nem számít váratlan felfedezésnek, hogy egy római kori temetőben különböző etnikumú egyének aludták örök álmukat, ázsiai származásúakra aligha számíthatott valaki, számolt be az International Business Times.

A felfedezés annak tükrében is bámulatos, hogy mindezidáig mindössze egyetlen ázsiai származású egyén maradványait tárták fel az ókorban a Római Birodalom területén, ám őt is Itáliában. Zavarba is ejtette mindez a kutatókat, akik nem tudják megmagyarázni, hogy mit keresett egy ázsiai Londiniumban, a birodalom egyik legnyugatibb provinciájában, ily távol a hazájától.

A rejtélyt pedig különösen nehéz megoldani, ugyanis az izotópos vizsgálatok szerint a kínai egyének nem Britannia provinciában születtek. A kutatók még nem tudják megmondani, hogy hőseink egyenesen a távol-keleti birodalomból érkeztek volna a ködös Albionba vagy – ami egyébként valószínűbb – felmenőik tették meg a hosszú, éveken át tartó utat nyugat felé (legalább a birodalom keleti határáig).

Bármely hipotézis is nyerjen bizonyosságot, az már valószínű, hogy a Római Birodalom történelmének egy bizonyos fejezetét mindenképpen újra kell írni, hiszen ezáltal új megvilágításba kerültek a különböző ókori civilizációk közti kapcsolatok. A következő lépés az lenne, hogy minél több római kori temetőt tárjanak fel szerte Európában, hogy világossá váljon, hány „külföldi” lakhatott az ókor szuperhatalmának területén, ezáltal pedig jobban megértsék a korszak migrációs mintáit.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár