Nácik által elkobzott festményt kapott vissza az egykori tulajdonos örököse
2016. február 25. 13:23 MTI
Egykori francia tulajdonosától a náci uralom idején jogtalanul elvett, legalább másfél millió dollárt érő Pissarro-festmény visszaadásába egyezett bele az Oklahomai Egyetem. A Pissarro-alkotás néhány hónapon belül egy franciaországi múzeumhoz kerül öt évre.
Korábban
Az egykori tulajdonos örökösét képviselő Pierre Ciric kedden elmondta, hogy a felek közötti megállapodás értelmében az intézmény visszaadja Camille Pissarro 1886-ban keletkezett, La bergere rentrant des moutons című képét Léone Meyer francia holokauszttúlélőnek, akinek édesapjától kobozták el annak idején a nácik az alkotást. Az egyetem igazgatója, David Boren közleményében felidézte, hogy a Weitzenhoffer család 1956-ban vásárolta meg a képet egy New York-i galériában, majd 2000-ben az egyetemnek adományozta.
Az egyetem vezetősége az intézmény szuverén mentelmi jogából eredő nehézségekre hivatkozva ellenezte az ügy jogi útra terelését, valamint nehezményezte, hogy Meyer eredetileg New Yorkban indította meg az eljárást, hogy - véleményük szerint - kikerülje az Oklahomában érvényes szigorúbb megkötéseket. Meyer kitartott álláspontja mellett, amely szerint őt illeti a műalkotás, mivel a kép édesapja tulajdonában volt, amikor azt a nácik magukkal vitték Franciaország második világháborús megszállásakor. A svájci nyilvántartási adatok mindezt megerősítették, ugyanakkor egy helyi bíróság kimondta, hogy az alkotás háború utáni tulajdonosai jogosan birtokolták a képet, és elutasította a nő kérelmét.
A mostani megállapodás értelmében a Pissarro-alkotás néhány hónapon belül egy franciaországi múzeumhoz kerül öt évre. Ezt követően az egyetem Fred Jones Jr. Művészeti Múzeuma és Franciaország között fog ingázni, egy leírás kíséretében, amely elmeséli kalandos történetét. A felek arról is megegyeztek, hogy Meyer még életében vagy végrendeletében egy franciaországi művészeti intézményre hagyományozza a képet. Legutóbbi, 2008-as felbecslésekor az alkotást 1,5 millió dollárra (423 millió forint) értékelték. Franciaországba szállítása előtt valószínűleg újra felbecsülik biztosítási célból.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője 20:20
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50