Kétségbeesetten próbált visszatérni Magyarországra a száműzött Rákosi

„A történelem elég olyan esetet ismer, hogy valakit távollétében ítélnek el, mert az illető nem akar külföldről hazatérni. Nálam azonban az eset fordított: én haza akarok térni, de bíráim ebben megakadályoznak. Normális ez egy kommunista pártban?” 1962 késő őszén fordult ezzel a kérdéssel a Magyar Szocialista Munkáspárt – elvileg – legfőbb döntéshozóihoz, a VIII. kongresszus küldötteihez Rákosi. Hosszú levelében az exdiktátor az ellen protestált, hogy a Kádár János vezette központi bizottság 1962 augusztusában kizárta őt az MSZMP-ből, mi több, utóda arról is „gondoskodott”, hogy a személyi kultusz éveiben elkövetett törvénysértések – egyébként joggal – fő felelősének bélyegzett politikus „különleges életszínvonalát” a vendéglátó szovjet testvérpárt szállítsa lejjebb. Szóban forgó fellebbezését Rákosi már nem is addigi kényszerlakhelyéről, a kaukázusi Krasznodarból adta postára, hanem a 3700 kilométerrel távolabbi kirgiz településről, Tokmakból, ahol már korántsem személyzet tálalta fel neki és feleségének a vacsorát (ahogy addig). A tokmaki házból már az ivóvízért is neki kellett kimennie a kerti kúthoz.

A folyamatos birkózás

Rákosi alakilag szabályos kérvénye ugyan időben megérkezett Magyarországra, a november végi kongresszus mégsem tárgyalta meg az ügyét. Levelét Kádár a saját, különbejáratú páncélszekrényébe süllyesztette. Beadványában Rákosi ugyanis, a valóságnak egyébként többé-kevésbé megfelelően, ilyeneket írt: „Kádár János ezekben az években első helyettesem volt, a Politikai Bizottság tagja, belügyminiszter (...) Jelen volt azon az ellenőrző kihallgatáson, ahol az őrizetbe vett Szőnyi Tibor Rajk László ellen a kémkedés vádját emelte. Részt vett a Rajk ellen folytatott vizsgálatban (...) ő hallgatta ki a letartóztatott Rajk Lászlót.”

Sztálin egykori legjobb magyar tanítványának nem ez volt az első – és nem is az utolsó – kísérlete a hazatérésre azóta, hogy 1956 júliusában nagy hirtelenjében, pompás Lóránt utcai villáját hátrahagyva, Moszkvába repült, miután korántsem saját akaratából 21-én lemondott pártfőtitkári posztjáról. A végül is 17 évig, haláláig tartó kényszeremigrációja leírható úgy is, mint folyamatos birkózás utódjával, Kádárral, aki ez idő alatt mindent elkövetett, hogy múltjának egyik legfontosabb tanúját a lehető legtávolabb tartsa Magyarországtól.

E párharc jószerével már 1956 novemberében megkezdődött. A magyar forradalom fegyveres eltiprása után Rákosiban szinte azonnal feléledt a remény, hogy az általa átmeneti figurának tekintett Kádár rendcsinálása után megnyílhat majd előtte a legfőbb hatalomba való visszatérés útja. Akkor a Kremlben még külön dolgozószobája és kiterjedt kapcsolatrendszere volt, fülébe juthatott tehát az is, hogy az olykor vonakodó Kádárt az oroszok az ő személyével is zsarolták.

Murányi Gábor teljes cikkét keresse a Múlt-kor téli számában

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

művészet

• Kezdetben még nagy felháborodást keltett Claude Monet festészeti stílusa
• Biedermeier mindennapok címmel nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában 
• Munkácsy Mihály Golgotája a Szépművészeti Múzeumban lesz látható 
• Rodin utánzójának tartották, de egyedi líraiság jellemezte Camille Claudel szobrait 
• Új állandó kiállítás nyílt a Néprajzi Múzeumban 
• A magyar népi kultúra kincseivel várja az érdeklődőket a Néprajzi Múzeum új állandó kiállítása
• Picasso egyik alkotása lehet a hatvan éve egy pincében megtalált festmény
• Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben
• Koszta József eddig ismeretlen alkotására bukkant rá a szentesi múzeum