Valóban Rembrandt festette a Saul és Dávidot
2015. június 9. 15:57 MTI
Több mint 50 év után végérvényesen eredeti Rembrandt-alkotásként ismerte el a Saul és Dávid című festményt szakértők egy nemzetközi csoportja - jelentette be Emilie Gordenker, a hágai Mauritshuis múzeum igazgatója kedden.
Korábban
A szakértők a Mauritshuis vezetésével nyolcévi munkával, a legmodernebb technika segítségével bizonyították a remekmű eredetét. Csütörtöktől a holland múzeum külön kiállításon mutatja be a teljesen helyreállított festményt, mely 1650 és 1655 között készült. Az eredeti vásznat a 19. században feltehetően két darabra hasították, az egyik Sault, a másik Dávidot ábrázolta. Erősen át is festették a művet.
A műalkotás témája Saul és Dávid Ótestamentumban leírt találkozása. Az ifjú Dávid a király előtt térdel és hárfán játszik. Saul vigaszra lel a zenében, később azonban féltékenységből lándzsát vet a fiúra. A festmény először egy 1830-as párizsi árverésen bukkant fel, a Mauritshuisba 1898-ban került. Az 1960-as évekig a németalföldi művész egyik legszebb alkotásának számított, ezután vonták kétségbe vezető szakértők az eredetiségét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.