Szehmet-szobrokat találtak III. Amenhotep templomában
2015. február 26. 15:09 MTI
Két újabb Szehmet-szobrot talált egy európai-egyiptomi régészcsoport III. Amenhotep (i.e. 1379-1340) fáraó halotti templomában az egykori Thébában.
Korábban
Horig Szuruzian egyiptológus az al-Ahram egyiptomi napilap internetes kiadásának elmondta, hogy az egykori Thébában (ma Kom el-Hetan) álló halotti templom oszlopcsarnoka ma már egy üres terület, amelyet homok és por takar. A régészcsoport jelenleg azt próbálja kideríteni, hogy a templom romjai között rejt-e bármit még föld.
Nem ez az első alkalom, hogy Szehmet-szobrot tártak fel Kom el-Hetanban, a régészcsoport korábban 64 különböző nagyságú és formájú alkotásra bukkant a térségben - tette hozzá az egyiptológus. Mamdúh ed-Damáti egyiptomi régészeti miniszter elmondta, hogy az egyik fekete szobor 174 centiméter magas, és az ókori istennőt trónon ülve ábrázolja, a másik 45 centiméter magas, ezen az istennő arca látható.
Szehmet ókori egyiptomi istennő, Ré napisten lánya, nevének jelentése: hatalmas. Az oroszlánfejű istennőt tartották az anyák oltalmazójának, az orvosok védelmezőjének, de a háború, a járvány, a gyűlölet és a halál úrnőjének is. Oroszlánfejű nőként ábrázolták fején napkoronggal, amelyet egy ureusz kígyó vett körül.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap