Közös emlékezés az első világháború kitöréséről
2014. január 10. 16:35 MTI
Közös megemlékezést tart a német és a francia államfő idén augusztusban az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából. Joachim Gauck augusztus 4-én Fülöp belga uralkodó meghívására Belgiumba utazik, hogy részt vegyen a centenáriumi megemlékezéseken.
Korábban
A szövetségi elnök hivatalának pénteki közleménye szerint Joachim Gauck német államfő és Francois Hollande francia elnök augusztus 3-án, a Franciaországnak küldött német hadüzenet évfordulóján találkozik az elzászi Vogézek hegység Vieil Armand (Hartmannswillerkopf) nevű magaslatán, ahol német és francia csapatok a háború kezdetétől a végéig öldöklő harcot vívtak egymással.
Joachim Gauck augusztus 4-én Fülöp belga uralkodó meghívására Belgiumba utazik, hogy részt vegyen a centenáriumi megemlékezéseken. 1914-ben a német csapatok lerohanták a semleges országot. Belgiumban egy német-brit megemlékezést is tartanak majd, azt a Liége-i katonai temetőben rendezik.
Németországban már januárban elkezdődnek az évfordulós rendezvények. Az első nagyszabású kiállítást a Bundestag, a német törvényhozás alsóházának képviselői irodaházában nyitja meg január 15-én Norbert Lammert, a Bundestag elnöke. A diktatúra és demokrácia a szélsőségek korszakában című tárlat az 1914-2014 közötti évszázad európai történelmét tekinti át. A témát négy esemény évfordulója adja, ezek az első világháború kitörésének 100., a második világháború kitörésének 75., a közép- és kelet-európai rendszerváltás 25., valamint az Európai Unió 2004 májusi bővítésének 10. évfordulója.
A müncheni jelenkorkutató intézet (IfZ), a keletnémet állampárti diktatúra történetének feldolgozását összefogó állami alapítvány (Bundesstiftung zur Aufarbeitung der SED-Diktatur) és a Deutschlandradio Kultur közszolgálati rádió közös kiállítását a tervek szerint az idén több mint ezer németországi településen mutatják be.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap