CIA: a szerbek a szankciók ellenére sem fordultak Milosevic ellen
2013. október 1. 10:40 MTI
A szerb lakosság a nemzetközi szankciók ellenére sem fordult Milosevic ellen 1993-ban - derült ki egy olyan jelentésből, amelynek a titkosítását 300 másik dokumentummal együtt a közelmúltban oldotta fel az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA).
Korábban
A szerb lakosok 1993-ban zsörtölődtek ugyan a szankciók miatt, valamint egyre kevesebbet kerestek, mégsem mutatkozott jele annak, hogy hamarosan elfogyna a türelmük - ismertette a CIA jelentését kedden internetes oldalán a Vecernje Novosti című belgrádi napilap. A szankciók felgyorsították a szerb gazdaság összeomlását, de még nem okoztak annyi szenvedést a lakosságnak, hogy rendszerellenes hangulat alakuljon ki - fogalmazott a CIA. Az 1993 februárjában kelt dokumentum a nemzetközi embargó hatásait elemzi, vagyis azt, hogy a megszorítások mennyire járultak hozzá Slobodan Milosevic elnök hatalmának megingatásához és megdöntéséhez.
A Vecernje Novosti szerint a dokumentum hangvétele ugyanolyan, mint a szankciókról szóló többi jelentésé: a gazdaság rendetlen, a szerbek egyre nyomorultabbul élnek, de a feketepiacnak, a diaszpórából származó pénznek és a faluról érkező élelmiszerkészleteknek köszönhetően sikerül megélniük. "Úgy tűnik, hogy a készletek elegendőek lesznek arra, hogy 'átvészeljék' a telet, a milosevici rezsim pedig arra számít, hogy a szankciókat feloldják, még mielőtt elfogynának a keményvaluta-, az élelmiszer- és az üzemanyagkészletek, valamint a lakosság türelme" - áll a Szerbia: megbirkózni a szankciókkal című jelentésben.
"A kormányzat tisztában van azzal, hogy azok a lépések, amelyeket az embargó miatt tesz, hosszú távú károkat okoznak a szerb gazdaságnak, de ezt úgy fogja fel, mint azt az árat, amit katonai és politikai céljai elérése érdekében fizetnie kell" - értékelte a CIA. "A szerbek megszokták az időszakos áruhiányt, a hosszú sorokat, a tél folyamán hideg házakat és az áramkorlátozásokat" - állapították meg az ügynökök. "Ugyanakkor viszont van néhány tényező, ami segíti a szerbek megélhetését. Megítélésünk szerint keményvalutában körülbelül 2 milliárd dollár van magánkézben. A külföldi rokonoktól érkező pénz mennyisége szintén eléri körülbelül a 2 milliárd dollárt. Akinek van keményvalutája, annak nem okoz problémát, hogy a feketepiacon vásárolja meg azt, amit nem talál a boltokban. A faluval való jó kapcsolat szintén sok szerb számára biztosít folyamatos élelmiszerellátást" - fogalmaztak a jelentéstevők.
A CIA szakértői 1993 februárjában úgy ítélték meg, hogy a következő három hónap tovább ront a szerb gazdaság helyzetén, de az életszínvonal nem csökken a nép toleranciaszintje alá. "Kizárólag a Nyugat még erősebb elhatározása, vagyis a még keményebb szankciók (ideértve a külföldön élő szerbek magánszámláinak zárolását és az embargót megszegők büntetését) kényszeríthetik Belgrádot jelentősebb politikai engedményekre" - zárul a jelentés a Vecernje Novosti ismertetése szerint.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap