Kossuthot is ki akarta rabolni a legnagyobb betyár
2013. július 16. 10:09 MTI
Kétszáz éve, 1813. július 16-án született a szegedi alsóvároson Rózsa Sándor, a legendás alföldi betyárvezér. Nevét Magyarországon mindenki ismeri, a népdalok és mondák mellett versek, regények, filmek dolgozták fel életének különböző epizódjait, nevezetesebb tetteit. A népi emlékezet és a művészi feldolgozás azonban gyakran távol áll a valóságtól, a romantikus kép mögött ridegebb tények húzódnak meg.
Korábban
Betyárnak született
Kiskorától kemény élete volt: anyja korán meghalt, apját marhalopás miatt agyonverték, egyetlen öccse a szegedi börtönben akasztotta fel magát. Rózsa Sándor kezdetben bojtárkodással kereste kenyerét, de gyorsan letért az egyenes útról. Neve 23 évesen bukkant fel először a bűnügyi aktákban: két társával tehenet loptak, amiért is a szegedi törvényszék másfél évi fogságra és "fertályévenként 25 botok elszenvedésére" ítélte. A 150 botütésnek csak a felét állotta ki, tíz hónap múlva megszökött és saját szavai szerint "szaladó betyár" lett. Ezután állandó üldöztetésnek volt kitéve, bár ő később azt mondta, egész életében csak megkapaszkodni szeretett volna, mint egyszerű csikós vagy gazda.
A Szeged környéki pusztákon bujkált, és hamar társakra lelt a csongrádi Török Samuban és a szegedi Veszelkákban. Veszelka Juliska élettársa lett, és fiuk született, egymásra találásukat Móricz Zsigmond gyönyörűen ábrázolja Rózsa Sándor-trilógiájának első részében. Hat év múlva, 1842 októberében 13 marhát hajtott el a Hódmezővásárhely melletti pusztán, majd tűzharcba keveredett a pandúrokkal - ez volt a második vádpont, amelyet mindvégig fenntartottak ellene. A hatóságok hajtóvadászatot indítottak utána, de ő mindig kisiklott kezeik közül, Ekkor már sok véres betyárkaland fűződött nevéhez, de valószínűleg olyan tetteket is neki tulajdonítottak, amelyekben vétlen volt.
1845-ben kegyelmi kérvényt nyújtott be, mert belefáradt a bujkálásba és szeretett volna becsületesen élni. Folyamodványát hírhedtsége miatt elutasították, a mentességet csak 1848-ban Kossuth Lajostól kapta meg. A népmonda szerint Kossuth Cegléd felé kocsizott, amikor Rózsa Sándor ki akarta rabolni, de Kossuth meggyőzte, hogy inkább az idegen csapatok ellen harcoljon. Az viszont tény, hogy a Honvédelmi Bizottmány 1848. október 13-án amnesztiában részesítette Rózsa Sándort, aki 150 felfegyverezett lovassal szabadcsapatot alakíthatott.
Jókai később azt írta, hogy ő vitte el a menlevelet, de az írót megcsalta élénk fantáziája, a történetből csak annyi igaz, hogy megbízták a kézbesítéssel. Hamar lelohadt a betyárt a nép körében övező lelkesedés, mert Rózsa és csapata néhány látványos szerbek elleni győzelem után a parasztokat is fosztogatni kezdte. Az ügyet Damjanich közbenjárására eltussolták, de a szabadcsapatot feloszlatták; magát Rózsa Sándort a vizsgálat tisztázta.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek / 5. Magyarország gazdasága a 20. században (a trianoni béke gazdasági hatásai, Bethlen-féle konszolidáció és a gazdasági válság, Rákosi- és Kádár-korszak gazdasága)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/767.jpg)
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/dc9fde7b3a63f20a154fca518c20e6ae.jpg)