Megtalálták az ókori római költők pártfogójának villáját
2013. január 9. 10:41 MTI
Megtalálták Marcus Valerius Messala Corvinusnak, a nagy ókori római költők mecénásának a villáját a Rómával szomszédos Ciampino területén folytatott ásatáson, azokkal a szobrokkal, amelyek Ovidiust is megihlették.
Korábban
Rendkívüli, minden régész életében csak egyszer előforduló leletről beszélt az ásatást vezető Aurelia Lupi a La Repubblica című napilap keddi számában. A villa maradványait tavaly júniusban fedezték fel az eddig leginkább a fapados repülőteréről ismert Ciampino egyik birtokán. Azóta a villához tartozó fürdőt ásták ki. Több mozaikos padlózat és egy medence is felszínre került.
Azt, hogy Messala villájáról van szó, a vízvezeték csövein talált pecsét bizonyítja a tulajdonos nevével. Messalára utal a medencében majdnem épségben megtalált szoborcsoport is, amely Niobét és gyermekeit ábrázolja. A régészek biztosak benne, hogy arról az alkotásról van szó, melyről Ovidius a mitológiai költeményében, az Átváltozásokban (Metamorphoses) írt.
A szobrokat a villát a 2. században elpusztító földrengés mentette meg, mivel a földmozgás miatt a medencébe estek, és itt a rájuk rakódott földréteg megvédte őket. Az i. e. 64 és az i. sz. 9 között élt Messala államférfiként és mecénásként is ismert. I. e. 42-ben a filippi, 31-ben az actiumi csatában volt hadvezér. Kora költői közül Tibullus és Ovidius pártfogója volt éppúgy, mint - vele közel egy időben - Maecenas Horatiusnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.