Megújul a hatvani Grassalkovich-kastély
2012. augusztus 9. 14:41 MTI
Megkezdődhet a Hatvan központjában álló Grassalkovich-kastély felújítása azt követően, hogy a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság zöld jelzést adott a 3,15 milliárd forintos beruházás megvalósításának. Az épületben kap helyet a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum, amely a történelmi Magyarország vad- és halfajaival, azok életterével, valamint a vadászat, halászat és a környezetet alkotó erdészet fejlődésével ismerteti majd meg a vendégeket - közölte Bátor Henrietta, az önkormányzat médiareferense.
Korábban
A 2014 elejére megvalósuló fejlesztés keretében megújul a kastély 2,5 hektáros parkja is, amelyet a Kárpát-medencében őshonos növényekkel ültetnek be - tette hozzá.
Szabó Zsolt, a város polgármestere elmondta, hogy az Észak-magyarországi Operatív Program keretében kiírt tenderre közösen nyújtott be pályázatot a Magyar Természettudományi Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum és a hatvani önkormányzat.
A 4500 négyzetméter hasznos alapterületű, a pincével együtt három szintes kastélyépületben a Magyar Természettudományi Múzeum kiállítóhelyeként kap helyet az országos vadászati múzeum, amelynek célja, hogy erősítsék, korábbi presztízsére emeljék a vadászat társadalmi elfogadottságát, valamint megjelenítsék a magyar vadgazdálkodás világszerte elismert szerepét - fűzte hozzá.
Ugyanakkor Széchenyi Zsigmondnak, Fekete Istvánnak, Kittenberger Kálmánnak, valamint a Hatvany és a Grassalkovich családnak emléket állító szobákat is be szeretnének rendezni a múzeumban. A Hatvan központjában álló kastélyt eredetileg Grassalkovich Antal építtette 1758-ban, a műemléképület azonban 1983 óta kihasználatlanul, üresen áll, csupán egyik szárnyában működik a városi művelődési központ - mondta a polgármester.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Már csak az Egyesült Államokban használják a Fahrenheit által alkotott skálát 20:20
- A rendőrséghez fordult lapjának hamisítása miatt Jean-Paul Marat 18:05
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap