Tíz éve halt meg Audrey Hepburn

Audrey Hepburn (1955) a LIFE címlapján

Audrey Hepburn 1929. május 4-én Brüsszelben született Joseph Hepburn-Ruston angol bankár és Ella van Heemstra holland bárónő gyermekeként - eredetileg Audrey Kathleen van Heemstra Ruston néven. Angol iskolákba járt és mindig is az angolt tekintette anyanyelvének. Tizenhat éves volt, amikor apja elhagyta családját és Angliába ment.

A második világháború alatt anyjával Hollandiában élt és hollandul tanult. 1940 májusában német csapatok vonulnak át Arnhem-en: a van Heemstra család ingatlanait, bankszámláit, ékszereit mind elvesztette. Apját, Joseph Rustont több száz fasiszta és nácibarát aktivistával együtt börtönbe zárták.

Audrey Hepburn az arnhemi zeneiskolában tanul tovább 1944-ig. 1942-ben nagy ismertségnek örvendő nagybátyját négy társával együtt kivégzik a nácik, hogy megtorolják a holland ellenállás vonatrobbantási kísérletét. Audrey maga is szemtanúja számos atrocitásnak: "Láttuk, amint a nácik fiatal embereket tereltek egy falhoz, majd lelőtték őket, lezárták az utcát, majd amikor végeztek, újra megnyitották az átjárást..."

Audrey idősebb bátyja, Alexander a munkaszolgálat helyett az ellenállást választja. Fiatalabb bátyja, Ian a nácik kezére kerül és napi 14 órás munkaszolgálatra küldik egy berlini lőszergyárba. Audrey maga is kivette a részét az ellenállásban: gyakran lépett fel adománygyűjtő esten, zoknijában és cipőjében számtalanszor illegális kiadványokat, az ellenállókat segítő üzeneteket kézbesített.

Hollandia Audrey 16. születésnapján, 1945. május 4-én szabadult fel. A várost felszabadító kanadai katonákra emlékezve mondta: "Táncoltunk örömünkben és egytől-egyig végig akartam csókolni őket. Korábban elképzelhetetlen szabadság érzés vett rajtunk erőt - elég nehéz szavakba önteni: a szabadság olyan, mintha csak a levegőben lenne valami. Számomra a német helyett angolul beszélő katonák jelentették a szabadságot, meg az amikor cigarettájukból igazi dohányfüst áradt".

1948-ban anyjával Angliába költözött, hogy a Marie Rambert balettiskolában tanuljon táncolni. 1948-ban lépett először színpadra, s az elkövetkező években különböző zenés-táncos filmekben szerepelt.

Miután az Egyesült Államokba költözött, főszerepet kapott a Gigi című Broadway-musicalben, amely megnyitotta előtte az utat a filmszerepek felé.

1953-ben a Római vakáció Ann hercegnőjeként Gregory Peck oldalán nyújtott alakításáért megkapta a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat. Szelíd és mozdulataiban is kecses, előkelő stílusa szemben állt az ötvenes évek harsány, szexuálisan túlfűtött nőideáljaival. A kiugró eleganciát csak fokozta, hogy életre szóló barátságot kötött Hubert de Givenchyvel és egyúttal múzsájává vált a divat nagymesternek. Az 1957-es Mókás arcban ismét csak kecses és visszafogott nőiességével aratott sikert ezúttal Fred Astaire oldalán.

Számos alkalommal jelölték a Filmakadémia díjára, többek között az 1959-es Egy apáca története, valamint az Álom luxuskivitelben című filmért (melynek betétdala, a híres Moon River) valamint egyik legemlékezetesebb alakításáért, a G.B. Shaw Pygmalionjának filmadaptációjaként készült My Fair Lady Elsa Doolittlejének megformálásáért.

Az 1967-es Várj, míg sötét lesz című filmjét követően, miután elvált a szintén színész Mel Ferrer-től, úgy döntött, hogy visszavonul a filmezéstől, és idejét családjának szenteli. Később újraházasodott, s alkalmilag vissza-visszatért egy-egy filmszerepben, például Sean Connery partnereként az 1976-os Robin és Marianban.

1987-től haláláig az UNICEF éhínség elleni kampányának utazó nagyköveteként dolgozott. Színésznőként utoljára az 1989-es Örökké című filmben láthatta a nagyközönség. 1993. január 20-án 64 éves korában rákban halt meg a svájci Tolochenazban.