Pedro és az "egyszerű ember"
2011. november 29. 16:43
A szocializmus évtizedeinek történetírását, egy kommunista vezető polgárháborús kalandjait és egy ismeretlen humanista történetét is megismerhetjük a Történelmi Szemle frissen megjelent, 2011. évi 3. számából.
Korábban
Glatz Ferenc írása az 1949–1990 közötti magyar történetírásról ad szemléletes áttekintést, Baráth Magdolna tanulmányának főszereplője pedig „Pedro”, azaz Gerő Ernő, akinek, mint a névből is kitalálható, spanyolországi szerepvállalását boncolgatja a szerző oroszországi és más levéltári források alapján.
Péter Katalin az oklevelek és levéltárak, valamint az „egyszerű ember” 16–17. századi kapcsolatát tárja fel, Ózer Ágnes pedig egy igen aktuális kérdést, a szerb történetírásnak a két háború között a magyarokról alkotott képét vázolja fel. C. Tóth Norbert tanulmánya az örökös ispánságok rendszerét világítja meg Luxemburgi Zsigmond király uralkodása idején, Varga Szabolcs pedig egy ismeretlen humanista, Peregi Albert pécsi prépost életútját tárja fel, míg Fiziker Róbert az osztrák–magyar kulturális kapcsolatok 1963–1970 közötti történetének hátterébe avat be.
A Történelmi Szemle megvásárolható az MTA Történettudományi Intézetében (Bp. 1014 Úri u. 53., tel.: 224–670).
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap