2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Boszorkánymúmiát találtak Olaszországban

2011. szeptember 26. 15:53 MTI

A toszkánai Baratti tengerpartján a régészek a 6. században élt szent, San Cerbone székesegyházát és kriptáját kutatták, amikor egy másik, az ezerkétszázas évekre datált sírt fedeztek fel - meglepetéssel. A kiásott múmia szájában ugyanis szögeket találtak: négy darab, négy centiméter hosszú, görbe vasszöget, amelyeket a halott szájcsontjába vertek be. A tetem egy huszonöt-harminc éves nőé volt, akit meztelenül temettek el.

A régészek feltételezik, hogy kortársai boszorkánysággal vádolták. Ennek ellenére a megalázott halottat egy templom közelében, szentelt földben helyezték el. "Ez talán azzal magyarázható, hogy a boszorkánynak tartott nő befolyásos család tagja volt, és rokonainak sikerült elintézni, hogy szentelt földben helyezzék el" - mondta az olasz sajtóban az ásatást vezető Alfonso Forgione, a L'Aquilai Egyetem régésze.

A feltételezett boszorkány közelében temették el azt a tizenhét éves lányt is, akinek sírjában egy zsákocskát találtak, benne tizenhét darab dobókockával. A 13. században a kockázás alantas és ördögi szerencsejátéknak számított, amelyet tiltottak, főleg nőknek. A tudósok szerint a fiatal nő prostituált lehetett, és istentelen mesterségére a sírjába tett dobókockák utaltak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár