Az orosz nagykövet fellépne a történelemhamisítás ellen
2011. június 10. 16:09 MTI
A történelmet manapság gyakran politikai célszerűség alapján értelmezik; határozottan fel kell lépni a történelemhamisítás, például az ellen, hogy csökkentik a Szovjetunió szerepét a náci Németország elleni második világháborús győzelemben - jelentette ki Alekszandr Tolkacs budapesti orosz nagykövet egy pénteki nemzetközi tudományos konferencián.
Korábban
"Nemcsak mi nyertük meg a háborút, mi vállaltuk a legsúlyosabb áldozatokat is" - mondta a tanácskozáson, amelyet az ELTE BTK kelet-európai történeti tanszéke és ruszisztikai központja szervezett abból az alkalomból, hogy hetven éve, 1941-ben támadta meg a náci Németország a Szovjetuniót. Tolkacs azt mondta, hogy a nagy honvédő háború meghatározta a világháború kimenetelét, volt olyan időszak, amikor a keleti front a német erők háromnegyedét lefoglalta. "Nem szeretnénk, ha országunk szerepét kisebbítenék" – jelentette ki.
A nagykövet azt mondta, "kötelesek vagyunk emlékezni történelmünk legkegyetlenebb, legvéresebb háborújára". A magyar részvétellel kapcsolatban megjegyezte, Budapesten sajnos szívesen beszélnek arról, hogy egészen másképp alakult volna a magyar történelem, ha a szovjetek nem győztek volna. Megállapítása szerint Magyarországon túlságosan erősek voltak a Trianon miatti fájdalmak, és ez kényszerítette háborúba az országot. Kijelentette, a Szovjetunió sikerét a gonosz feletti győzelemként kell értelmezni, a náci Németország az emberiség elleni legsúlyosabb vétket követte el.
Szvák Gyula történész, az ELTE ruszisztikai központjának vezetője arról beszélt: magyar történészek aggódva figyelik azt a lassan fő irányvonallá váló átértékelési hullámot, amely új fényben láttatja a világháborút és a Horthy-korszakot. "Az nem eldöntendő kérdés, hogy ki kit támadott meg, erről nem fogunk vitát folytatni" - jelentette ki, hangsúlyozva, el kell utasítani a rasszista, kirekesztő megközelítéseket. A vitás kérdésekben nem tekintélyelvű, hanem szakmai alapon kell állást foglalni, valóságos vitát kell folytatni - tette hozzá.
Valerij Muszatov történész - az orosz külügyminisztérium diplomáciai akadémiájának professzora, volt budapesti orosz nagykövet - arról tartott előadást, hogy egyre több olyan hamisítási kísérlettel találkozni, amely csökkenteni igyekszik a Szovjetunió szerepét a náci Németország feletti győzelemben, sőt egyenlőségjelet tesz a két akkori ország és vezetői közé. Azt is elmondta, hogy hazájában is élénk vita folyik a szovjet korszak értékeléséről, sok történész egyszerűen kizárná az orosz történelemből azokat az éveket.
A történész arról is szólt, hogy egyre inkább terjed az a nézet, amely a szovjet felszabadítást megszállásként értékeli. Muszatov a Moszkva tér átnevezésével kapcsolatban sajnálatát fejezte ki, és úgy fogalmazott, az az érzése, Budapesten még mindig nem mondtak le arról, hogy eltávolítsák a Szabadság térről a szovjet katonai emlékművet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap