2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Fekete fóliával takarták le az adai Damjanich-emlékművet

2011. március 27. 12:45 MTI

Fekete fóliával takarta le a vajdasági Adán lévő Damjanich-emlékművet Milenko Jovanov és Branislav Ristivojević, a Szerbiai Demokrata Párt két vajdasági tartományi tisztségviselője - jelentette a Magyar Szó című helyi lap.

A Vojislav Kostunica volt jugoszláv államfő és kétszeres szerb miniszterelnök által vezetett ellenzéki Szerbiai Demokrata Párt politikusai így akartak tiltakozni az emlékmű felállítása ellen, s amiatt, hogy az önkormányzati, tartományi és köztársasági szervek még nem távolították el. A helyszínen alkalmi sajtótájékoztatót tartottak.

A rendőrök mindkettejüket igazoltatták, de az emlékmű letakarását nem akadályozták meg. A nejlonfóliát még a két politikus ott-tartózkodásakor lefújta a szél, azonban miután véget ért a sajtótájékoztató, már nem törődtek vele. Végül a rendőrség egyik dolgozója távolította el a helyszínről.

Korábban három szerb párt is tiltakozott a március 13-án felavatott Damjanich-emlékmű miatt, arra hivatkozva, hogy az aradi vértanú szerbellenes volt. Elsőként a Szerb Megújhodási Mozgalom követelte mielőbbi eltávolítását, majd a Szerb Haladó Párt képviselői aláírásgyűjtésbe kezdtek és tüntetést jelentettek be az emlékmű eltávolításáért. A Szerbiai Demokrata Párt tartományi szervezete már nem csupán szerbgyűlölőként, hanem "minden nem magyar vajdasági nemzet üldözőjeként" emlegette közleményében Damjanich Jánost.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár