2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Kalapács alatt a halott Himmlert ábrázoló fotó

2011. február 21. 12:06 The Daily Mail

Először került forgalomba az a kép, amelyen Heinrich Himmler SS-vezető közelről látható, percekkel az után, hogy öngyilkosságot követett el.

A fotót – amelyet várhatóan március végén bocsátanak árverésre – Guy Adderleyin brit hírszerző készítette 1945 májusában. Himmlert a britek tartóztatták le, s másnap vallatták volna ki a náci tisztviselő által elkövetett háborús bűnök miatt. Halála után a brit hadsereg vezetői propagandacélból továbbküldték a képeket, amelyeken Himmler a földön, illetve egy szedett-vedett ágyon látható.

Guy Adderley tizedes azonban magával vitte luneburgi házába a halott férfit rendkívül közelről ábrázoló szemcsés képet, amelyet háborús emlékei között tárolt. Az akkori hivatalos közleményben ez állt: „Ez a fotó akkor készült, amikor Himmler teste még nem hűlt ki”. Adderley családja most azt tervezi, hogy a bristoli Dreweatt katonai aukciós házban árverésre bocsátja a képet. A licit várhatóan két-három ezer fontról indulhat, de az előzetes becslések alapján ennek a többszörösét adhatják érte.

„Ez egy történelmi jelentőségű gyűjtemény” – nyilatkozta Malcolm Claridge katonai szakértő. „Himmler volt a birodalmi vezető, a második leghatalmasabb ember a náci Németországban. A Gestapót vezette, s az ő irányítása alá tartoztak a megsemmisítő táborok, valamint Himmler nevéhez fűződik a holokauszt lebonyolítása, ezért a lelkén hat millió zsidó és négy millió lengyel halála szárad” – tette hozzá.

Himmler 1900-ban, egy müncheni középosztálybeli családba született. Tisztnek képezték ki, de az első világháború az előtt véget ért, mielőtt kiküldték volna a frontra. Később mezőgazdálkodást tanult és egy rövid ideig csirketenyésztéssel foglalkozott. A húszas években csatlakozott Hitlerhez, aki az egyik legmegbízhatóbb társára lelt Himmler személyében, így a háború vége felé gyakran csak „der treue Heinrich”-ként emlegették (a lojális Heinrich) a rettegett SS-vezért.

Adderley része volt annak az egységnek, amely letartóztatta Himmlert, majd a tizedes fotót készített a halott férfiról. Két olyan felvétel is van, amelyen Adderly brit és szovjet tisztek gyűrűjében látható” – magyarázta Claridge. „Birtokunkban van a férfi katonai igazolványa is, amely megerősíti, hogy Adderly őrvezető volt, s amelyen ez olvasható: ’Ennek a kártyának a tulajdonosa a Hírszerző Alakulat tagja, s jogosult civil öltözet viselésére. Minden segítséget meg kell neki adni ez irányú kötelességének teljesítéséhez’. Már eddig is élénk érdeklődést tapasztaltunk a Harmadik Birodalom tárgyait megszállottan gyűjtő magánszemélyek felől, s további érdeklődésre számítunk Németországból” – tette hozzá.

Guy Adderley egységével Himmlert és két SS-testőrét 1945 májusában, a németországi Bremervoerde-ban tartóztatta le. A britek kezdetben nem is gondolták, hogy mekkora hal akadt horgukra. Himmler egyike volt azoknak, akiket a német megadás után tartóztatták le, a katonákhoz hasonlóan őrmesternek öltözött, szemén egy tapasszal. Himmler kilétét végül katona társai fedték fel. Miután egy cián kapszulával megmérgezte magát, holttestét egy jeltelen sírba, az észak-németországi Luneburg Heath-be temették. A sírásoknak alá kellett írniuk az Official Secrets Act-ot, és kijelenteniük: senkinek sem beszélhetnek az akcióról.

1945-ben a csalódott, végtelenül elcsigázott Himmler titkos béketárgyalásokat kezdeményezett Eisenhowernál, annak érdekében, hogy elkerülje a háborús bűnösök háború utáni felelősségre vonását. A feldühödött Hitler árulónak nevezte egykori jobbkezét, megfosztotta tisztségeitől, mire Himmler kereket oldott; bajszát leborotválta, szemére tapaszt helyezett, de végül nem kerülhette el végzetét, igaz, saját kezűleg vetett véget életének.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár