Náci alkimisták Dachauban
2010. július 22. 08:21 The Daily Mail
Himmler földből, homokból és kövekből akart aranyat készíttetni, amelyekből később fegyvereket vásárolt volna a Harmadik Birodalom számára - állítja egy újonnan megjelent könyv.
Korábban
Heinrich Himmlert, az SS teljhatalmú vezetőjét egy bizonyos Karl Malchus alkimista vette rá arra, hogy a dachaui koncentrációs táborban még a második világháború előtt titkos laboratóriumot állítson fel, ahol kövekből, földből, homokból és kőolajból aranyat lehet előállítani.
A „Hitler alkimistái: titkos kísérletek arany előállítására Dachauban” című könyv szerzője, Helmut Werner elmondása szerint az ötlet fogantatásának pillanatában – 1938-ban – Malchus még a brit titkosszolgálatnak dolgozott. „1938 első hónapjaiban [Malchus] Londonban élt, s visszatérését követően győzte meg Himmlert páratlan tehetségéről – amely természetesen egy óriási átverés volt. Az alkimista mindent megkapott, amit kért, majd Himmler Dachauba helyezte, de ott nem fogoly lett, hanem technikusként dolgozott, munkáját pedig titokban kellett tartani.”
Malchus elmondta Himmlernek, hogy „az Isar medréből nyert homok, kő és olaj segítségével előállított nagy mennyiségű arany a Harmadik Birodalom jövőjének és biztonságának legfőbb záloga.”
Akik részt vettek a „kutatásban”, azoknak meg kellett bizonyosodniuk afelől, hogy senki sem csempészett be aranyat a tábor területére, így később be tudták bizonyítani: az aranyat valóban Dachauban, homokból és kőből állították elő. Malchus azonban egy cigaretta dobozban aranyrögöt rejtett el, amelyet később Himmlernek is bemutatott. Az SS-parancsnoknak még így is jó néhány hétbe került, amíg rádöbbent: csúnyán rászedték.
Malchust később több hónapig tartották fogva a koncentrációs táborban, s a lelkére kötötték, hogy az életét kockáztatja azzal, ha bárkivel beszélni mer az SS-hez fűződő kapcsolatáról. A második világháború után az alkimista nem tudott fényes karriert befutni, s az 1950-es években halt meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat
- 7+1 híres merénylet a történelemből
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.