Arisztokrata, forradalmár, bolsevik, diplomata

A szociáldemokrata mozgalomhoz 1904-ben csatlakozott, de még ugyanabban az évben emigrációba kényszerült, mert a letartóztatás veszélye fenyegette. Először Németországba került, ahol 1905-ben a berlini orosz szociáldemokrata pártszervezet tagja lett. Később a Francia Szocialista Pártban, majd az angol munkásmozgalomban tevékenykedett.

A nyugat-európai emigrációban Csicserin eleinte Lenin ellenfeleihez, a mensevikekhez vonzódott, az első világháború kitörése utáni években átállt a forradalmi internacionalizmus táborába és a bolsevikokhoz közeledett, ezért a brit kormány letartóztatta és börtönbe vetette. A szovjet kormány közbenjárására 1918 januárjában szabadult és Oroszországba visszatérve nyomban belépett a bolsevik pártba. Hamarosan helyettes külügyi népbiztos, majd 1918. május 30-án külügyi népbiztos (külügyminiszter) lett. Ezt a tisztséget 1930-ig töltötte be.

Oroszországra nézve végveszélyes helyzetben, amikor Trockij megszakította Bresztben a béketárgyalásokat, Lenin új tárgyalóküldöttséget állított össze, amelynek tagja lett Georgij Csicserin is. Ez a delegáció kijelentette, hogy minden tárgyalás nélkül aláírja az ultimatív békeszerződést, ami 1918. március 3-án meg is történt (Breszt-litovszki béke).

1920-tól Csicserin tárgyalt a török, az iráni és az afgán kormánnyal; a szovjet-török, a szovjet-iráni és a szovjet-afgán szerződések biztosították Szovjet-Oroszország déli határait.

1922 április-májusában Csicserin megbízott küldöttségvezetőként részt vett a génuai (genovai) nemzetközi gazdasági és politikai konferencián. Csicserin Lenin megbízásából 1922. április 10-én hirdette meg a konferencián a "békés egymás mellett élés" elvét. Nyilatkozatában ez állt: "Kitartva a kommunizmus elvei mellett, az oroszországi delegáció elismeri, hogy az adott történelmi időszakban, amely lehetővé teszi a régi és a születő új társadalmi rendszer párhuzamos létezését, a két tulajdonformát megtestesítő államok gazdasági együttműködése parancsoló szükség az általános gazdasági helyreállítás érdekében."

Az elv gyakorlati érvényesítése jegyében született meg a génuai értekezlet alatt Rapallóban az a német-szovjet szerződés, amely Csicserin pályafutásának legjelentősebb sikere volt: ő vezette szovjet részről a tárgyalásokat és ő írta alá a rapallói szerződést a német külügyminiszterrel.

Magán a génuai értekezleten a szovjet külügyi népbiztos átfogó javaslatot tett az általános leszerelésre egy olyan program keretében, amely a militarizmus visszaszorítását, a hadseregek csökkentését, a hadviselés szabályainak megreformálását, a legbarbárabb hadviselési módok (gázháború, légiháború) betiltását hirdette - bizalmatlan partnerei a tervet elutasították.

Csicserin képviselte a Szovjetuniót a török békerendezéssel és a tengerszorosok használatának szabályozásával foglalkozó 1922-23-as lausanne-i konferencián is. Nagyrészt diplomáciájának köszönhető, hogy 1924-ben a legtöbb nyugat-európai ország felvette Moszkvával a diplomáciai kapcsolatot. Ami a Keletet illeti, 1925-ben megnemtámadási és semlegességi szerződést írt alá Törökországgal, 1927-ben garanciális és semlegességi szerződést Iránnal.

Lenin halála után Csicserin határozottan szembeszállt Sztálin, Rikov és Buharin külpolitikai nézeteivel, amelyeket hibásaknak tartott mind a keleti és a német kapcsolatok, mind pedig a gazdaságilag elmaradott országok segélyezése kérdéseiben. Betegsége azonban korlátozta elgondolásainak keresztülvitelét, hosszabb időszakokat kellett külföldi gyógykezelésen töltenie. 1930-as leváltása után visszavonultan élt, 1936. július 7-én halt meg Moszkvában. Utóda a külügyi népbiztosi tisztségben Makszim Litvinov lett.

MTI