2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Internetre kerülnek a holt-tengeri tekercsek

2010. október 19. 17:33

Digitalizálják a holt-tengeri tekercseket, a nagyfelbontású felvételeket hamarosan ingyenesen tanulmányozhatja bárki, akinek internetes hozzáférése van - jelentette be közleményben az Izraeli Régészeti Hivatal (Israel Antiquities Authority, IAA).

A szakértők már régóta panaszkodnak arra, hogy nagyon kevés kutatónak van lehetősége a tekercsek tanulmányozására. Az utóbbi években már történtek lépések, hogy javítsák a hozzáférést e páratlan dokumentumokhoz, amelyeknek sok töredékét mind a mai napig nem sikerült megfelelő módon azonosítani és kategorizálni.

Mint a kétezer éves tekercsek állagmegóvásáért felelős IAA rámutat, a felbecsülhetetlen értékű dokumentumok bepillantást engednek a Jézus korabeli zsidó közösség és a korai keresztények életébe. A projekt 2008-ban indult az IAA és a Google izraeli kutatási-fejlesztési központja közötti együttműködésben. A jövő év elején helyezik üzembe a hivatal laboratóriumaiban azokat a korszerű képalkotó berendezéseket, amelyekkel a harmincezer töredék mindegyikéről nagy felbontású felvétel készül, és ezek felkerülnek az internetre. Az eredeti szövegek mellett a fordítás is elérhető lesz.

"A felvételek minőségileg egyenértékűek lesznek a tekercsek 'fizikai valójával', ezáltal nem kell e páratlan dokumentumokat újra és újra kitenni a fény hatásának, vagyis megóvhatjuk őket a jövő nemzedékek számára" - hangsúlyozza a hivatal. Az IAA szerint az új technológia révén "életre kelthetik" az évszázadok során elhalványult írásjeleket, ezáltal előmozdíthatják a 20. század egyik legfontosabb régészeti felfedezésével kapcsolatos kutatásokat.

Az első holt-tengeri tekercseket 1947-ben fedezte fel egy barlangban egy fiatal beduin pásztor, aki elbitangolt birkáit kereste. Az i.e. 250 és i.sz. 70 közötti időből származó 900 tekercsre 1947 és 1956 között 11 barlangban bukkantak a Holt-tenger nyugati partján. A legismertebbek közülük a kumráni tekercsek, amelyek egy ősi település romjai közelében, Hirbet Kumránban kerültek elő, Jerikótól 15 kilométerre délre.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

AFP
AFP
AFP
AFP
AFP
AFP

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár