Visszaépítenék az összedőlt szélmalmot
2010. július 2. 09:04
Csütörtökön hajnalban összedőlt a Bács-Kiskun megyei Felsőszentiván műemlék szélmalma. A helybeliek már a visszaépítését tervezik - írja a műemlékem.hu.
Korábban
„Két hatalmas adagban kaptuk meg májustól az esőzéseket, legutóbb néhány óra alatt 100 milliméter csapadék zúdult ránk. Ugyan a szélmalom dombon állt, ám ez már sok volt neki” - mondta el a műemlékem.hu-nak Felsőszentiván polgármestere.
Vörös Szilárd hozzátette: ugyan néhány nappal az összeomlás előtt a tulajdonosok jelezték az önkormányzatnak, hogy néhány repedést látnak a szélmalom falán, ám a helyszíni szemle során nem bukkantak vészjósló jelekre. „Szerencse, hogy nem fogtunk neki a falak aládúcolásának, megerősítésének, hiszen ha a munkálatok közben dől romba az épület, akár tragédia is bekövetkezhetett volna” - mondta a polgármester.
A 19. század végén épült szélmalom igazi értékét az eredeti és működőképes belső szerkezet adta. Ugyan a hatvanas évek eleje óta nem őröltek benne, ám a különböző alkatrészek a helyükön maradtak.
„Július első két hetében kerül sor a maradványok szakszerű elbontására. Ekkor gondosan dokumentáljuk, mi maradt épen a belső szerkezetből, mi az, ami menthető és mi az, amit pótolni kell” - jelentette ki Vörös Szilárd. „A szakértői becslés szerint ugyanis 20 millió forintból visszaépíthető a szélmalom, ami persze hatalmas összeg a településünknek, de abban bízunk, hogy sikerül megnyernünk az ügynek az adakozásra hajló embereket, cégeket.”
További képek az összedőlt szélmalomról a műemlékem.hu magazinjában
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.