Caravaggio-kiállítás nyílt Rómában
2010. február 21. 11:00 MTI
Halálának 400. évfordulója alkalmából Rómában kiállítással tisztelegnek Caravaggio, a Lombardiából származó barokk mester előtt, aki realizmusával és fény-árnyék technikájával forradalmasította a művészetet.
Korábban
A szombaton megnyílt kiállítás európai és amerikai múzeumokból vonultat fel huszonnégy olyan festményt, amelyet kétség kívül a 16. századi művész készített. A kurátorok szerint a kiállítás célja, hogy bemutassák az igazi Michelangelo Merisi da Caravaggiót, azok után, hogy a múlt században több más festő munkáját is tévesen a mesternek tulajdonítva ismert meg a közönség. A kiállítás június 13-ig tekinthető meg a Quirinale-palota hajdani istállójából kialakított Scuderie del Quirinale múzeumban.
Caravaggio igazi neve Michelangelo Merisi volt. 1571 körül született és mozgalmas élete 1610 körül ért véget, feltehetőleg malária következtében. Úgy tudni, hogy a Porto Ercole-i temetőben temették el, majd 1956-ban exhumálták és a maradványokat a templom egyik kriptájába helyezték. A 16. századi festő híres volt műveinek drámai "chiaroscuro" fény- és árnyékhatásairól, amelyek jól megfigyelhetők a Bacchus, az Emmauszi vacsora és Izsák feláldozása című művein. Expresszionista stílusát kortársai bírálták, vallási vitát is kiváltottak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.