2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A Csendes-óceánban keresték a szovjet atomrakétákat

2010. február 17. 11:04

Az Egyesült Államok kormányzata végre beismerte: egy titkos küldetés során 1974-ben kiemelték egy elsüllyedt szovjet tengeralattjáró maradványait. A most közzétett jelentés évtizedes titkolózásoknak és gyanúsítgatásoknak vetett véget.

A nyilatkozat 30 évnyi hallgatásnak vetett véget, így végre megismerhetővé vált a hidegháború egyik legtitkosabb és leginkább kényes projektje. Mindez azért is érdekes, mert a CIA eddig minden alkalommal letagadta, hogy létezett volna az 1974-es Azori projekt, amelynek során egy korábbi katasztrófa felkutatása segített volna a hidegháborús fegyverversenyben. A K-129-es szovjet tengeralattjáró 1968-ban süllyedt el Hawaiitól északnyugatra, korábban ismeretlen körülmények között. Három ballisztikus, nukleáris robbanófejjel ellátott rakétát szállítottak.



A Szabad Információáramlási Törvény hatálya alatt azonban a Központi Hírszerzés végre beismerte az akciót. Az ezzel kapcsolatos 1985-ös jelentésben a CIA bemutatta, hogy Nixon elnök például ellenszegült a vezérkar katonai tanácsadóinak, annak reményében, hogy fontos hírszerzési információkhoz juthatnak hozzá a K-129-en szállított nukleáris robbanófejekkel kapcsolatban.

A merülés nagyon nehéz volt: ötezer méteres mélységbe kellett lemenni, és a dokumentumok szerint Howard Hughes gyáriparos cége nagyjából másfél milliárd fontnak megfelelő összeget áldozott minderre. A projektet a növekvő költségek miatt aztán nem sokkal később majdnem jegelték, emellett attól is tartottak, hogy mindez árthat a szovjet-amerikai kapcsolatoknak is.

A tengeralattjáró egy részét végül felszínre hozta a Hughes Glomar Explorer, amelyet hivatalosan mélytengeri bányászatra használtak. A papírokból az is kiderül, hogy a szovjetek még így is gyanakodtak, és szinte mindvégig követték a hajót. Az amerikaiak attól tartottak, hogy lerohanják őket, ezért a helikopter leszállóhelyére ládákat pakoltak.

Bár a rakományról nincs információ az iratokban, a történészek és újságírók meg vannak győződve arról, hogy szigorúan védett rakományt ennek ellenére nem sikerült megkaparintani. A kutatás hozadéka így a mélytengeri felfedezések és módszerek egy újabb eszközzel való bővítése lett.

A titkosítás alól feloldott jelentés, és annak részletes elemzése

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár