Az amerikai elnök is bespájzolt a szesztilalomra

2010. február 9. 09:35 Fekete István

Az önmegtartóztatást és mérsékletet hirdető mozgalmak fokozódó nyomására az amerikai szenátus 1917-ben alkotmány-kiegészítést terjesztett be az alkohol gyártásának és kereskedelmének törvényen kívül helyezéséről. A szesztilalom ellen sokan találtak ki hatásos túlélési technikákat, és a feketekereskedelem virágzása mellett az orvosok terápiás céllal részegíthették le betegeiket.

Korábban

A 36 állam által szentesített prohibíciós törvényt (Volstead Act) 1919-ben ratifikálták, amelynek hatályba lépése elé még maga Woodrow Wilson sem tudott akadályt gördíteni. Amerikára - elméletileg - 14 „száraz” év következett.

A szesztilalom törvénybe iktatásáért küzdő mozgalmak története azonban messzire nyúlik vissza. A massachusettsi bíróság már 1657-ben illegálisnak nevezte a szeszes italok adás-vételét, de viszonylag sokáig, a 18. század végéig kellett várni az alkoholtilalomért küzdő szervezetek megalakulásáig. Maine 1851-ben az alkohol tilalma mellett döntött, de az amerikai polgárháború árnyékot vetett a még gyerekcipőben járó kampány sikerére, s kivette a szelet a mozgalom vitorlájából. Az ügybe az 1869-ben megalakult Prohibíciós Párt lehelt életet, a Nők Keresztény Józansági Egyesülete (WCTU) pedig már az alkoholtermékek teljes betiltásáért szállt síkra.

A metodista vallási csoportok nyomására Kansas lett az első olyan állam, amely törvényen kívül helyezte az alkoholos italok gyártását és forgalmazását. Az állam leghíresebb aktivistája, egy bizonyos Carrie Nation (mint állította, isteni felszólításra) a maga termetes testalkatával sorra járta a bárokat, ahol egy szekercével törte össze az alkoholos üvegeket. Az 1890-1920 közötti időszak a szalonok irányába táplált mélységes ellenszenv korszaka volt: a Szalonellenes Liga például a még a szárnyait bontogató Prohibíciós Párttal is ringbe szállt a kampány vezető szervezetének címe elnyeréséért, s a WCTU-val vállvetve harcolt az alkoholgyártás szankcionálása érdekében.

Az 1916-os választási kampány során mind a demokrata Wilson, mint pedig republikánus kihívója, Charles Evans Hughes jegelte a témát, mivel mindkét pártcsalád megosztott volt a kérdést illetően. A kongresszus megalakulása azonban nyilvánvalóvá tette, hogy a „szárazok” számszerű fölénybe kerültek ellenfelükkel szemben. Az 1919-ben ratifikált 18. alkotmány-kiegészítést a Képviselőház Jogi Bizottságának elnökéről, az Andrew Volsteadről elnevezett törvény erősítette meg (habár azt a Szalonellenes Liga vezetője, Wayne Wheeler szövegezte meg).

Az emberek sok módját találták meg annak érdekében, hogy kibújjanak a törvény hatálya alól. Mivel a szesztilalom az alkohol fogyasztását nem tiltotta, ezért 1919 előtt sokan a likőr és a bor felhalmozása mellett döntöttek (a törvény otthoni fogyasztásra engedélyezte a bor termelését, de azt évente 800 literben korlátozta; az áldozáshoz továbbra is lehetett bort használni). Még maga a szenátorként a törvény mellett szavazó Warren G. Harding elnök is jól bespájzolt a Fehér Házban. A szomszédos országok – Kanada (a Nagy-Tavak vidékén keresztül), Mexikó, a karibi-térség államai – szeszfőzdéi tárt karokkal várták a csempészeket, az illegális alkoholkereskedelem pedig olyan gengszterek közreműködésével folyt, mint Al Capone, vagy ellenlábasa, George „Bugs” Moran. A feketekereskedelem így virágzásnak indult, a csempészáruk profitjaiból a szervezett bűnbandák markát pedig dollármilliók ütötték, miközben folyamatosan erősödött az emberek szimpátiája a csempészek iránt.

A szeszes italok otthoni előállítása általános gyakorlattá vált a prohibíciós időszak alatt. Északon a „fürdőkád ginek”, míg délen az illegális whisky és pálinkafőzők (moonshine) terjedtek. Az illegális szeszfőzde elnevezését onnan kapta, hogy az alkohol előállítása általában éjjel, holdfénynél történt – ennek számos változata volt, de leginkább az Appalache déli részének gabonapálinkáját jelölték vele. A déli államokban az alkoholos italok szállításának megkönnyítése érdekében olyan autókat kezdtek gyártani, amelyek felvehették a versenyt a különböző bűnüldöző szervekkel. Ezek az autók (amelyek ideálisak voltak az autóutakon való versenyzéshez) egyben a népszerű autóssport, a NASCAR bölcsőjét is jelentették.

Akinek volt nem autója, más cselhez folyamodott: a csempészek olyan fából készült lábbelit készítettek, amelyek a marhapatákra hasonlítottak, így próbálva meg lépre csalni a bűnüldöző szerveket. Terápiás jelleggel az orvosok azonban továbbra is írhattak fel alkoholt az arra rászorulók számára, akiknek a száma hirtelen ugrásszerűen megnőtt: évente négymillió liter szesz jutott el így a „páciensekhez”. A szesztilalom korszaka a jazz zene elterjedésének is nagy lökést adott, amelynek népszerűsége folyamatosan nőtt a különböző tiltott italmérőkben, az ún. speakeasy-k pedig gombamód szaporodtak: 1925-re egyedül New Yorkban 25 ezer létezett belőlük.

Az 1932-es választásokra készülő Franklin Roosevelt a törvény hatályon kívül helyezése mellett kampányolt – ezt akkor az amerikaiak háromnegyede helyeselte –, a 21. kiegészítés pedig megsemmisítette a törvény, de csak 1966-ban fogja az összes állam eltörölni az alkohol gyártását és forgalmazását tiltó törvénykezéseket.