2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Fóton forog A katedrális

2009. december 8. 15:14 MTI

Ken Follett világhírű író Fótra látogatott, ahol az egyik leghíresebb művéből, A katedrális című regényből készülő minisorozat forgatási munkálataiba pillantott be.

A Ridley Scott produceri kezei alatt készülő filmben Donald Sutherland, a Deadwood című sorozatból ismert Ian McShane, valamint Rufus Sewell játssza a főszerepet.

Mint azt az AP amerikai hírügynökségnek adott exkluzív interjújában az író elmondta, több ajánlatot is kapott a regény 2-4 órás filmfeldolgozására, de egyedül Ridley Scott akart olyan változatot készíteni, ami megragadja a könyv komplexitását. "A legtöbben úgy vélik, ez a legjobb könyvem, én magam pedig úgy éreztem, hogy ki kell tartanom a hosszabb minisorozat mellett. És Ridley volt az egyetlen, aki garantálni tudta ezt" - tette hozzá Follett.

A német-kanadai produkcióban készülő nyolcórás sorozatra független forrásokból szedték össze a pénzt, így egyelőre még az sem dőlt el, hogy melyik csatorna mutathatja be a négy vagy nyolc részesre bontott történetet. "A legjobban az tetszett a forgatókönyvben, hogy a történet erős maradt. Megkönnyebbültem, amikor olvastam" - dicsérte a brit író John Pielmeier munkáját.

A 40 millió dolláros költségvetésből készülő alkotást a fóti Astra Stúdió mellett Ócsán és Ausztriában forgatták. Scott és producertársa, Rola Bauer szerint a magyar helyszínek révén lehetővé vált, hogy spóroljanak, és az amerikai csatornák anyagi hozzájárulása nélkül forgassák le a sorozatot.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár