Monográfia a szimfónia atyjáról

2009. november 30. 11:44 Szende László

A Haydn-év során számos esemény, kiadvány, kiállítás emlékeztet a nagy zeneszerző életművére. Ebbe a sorba illeszkedik az a nemzetközi Haydn-irodalomban alapműnek számító kötet, amelyet szakavatott fordításban most végre a magyar közönség is megismerhet.

Korábban

Haydn pályaképe igen érdekesen alakult: az osztrák késő barokk hagyományos patrónusrendszerének keretei között kezdte zenei karrierjét, és a 19. század elején kibontakozó romantika "szabad" művészeként hunyt el. Valamennyi zenei műfajban maradandót alkotott. Általában a "szimfónia atyja" titlussal illetik, pedig jobb volna őt a vonosnégyes "atyjának" nevezni, mivel az ebben a műfajban létrehozott alkotásai, mind a mennyiséget, mind a művészi színvonalat nézve, kiemelik őt a komponisták közül.

A 20. században "abszolút" zenésznek tartották, műveit a szellemesség, az eredeti formai gondolkodás, a "modernista" érzékenység jelzőkkel illették. A könyv kilenc fejezetben tárgyalja a nagy zeneszerző életét és munkásságát, ebből az első öt kronológikus sorrendben mutatja be a mester életét, négy fejezetben pedig a szerzőpáros a jellemét, stílusát, műveit és pályafutását taglalja.

Haydn életének az Esterházy-udvarnál való alkalmazása (1761) előtti időszakáról nagyon kevés adat maradt az utókorra. Az elsődleges forrásokat egy 1776-ban írt önéletrajzi levél, továbbá a nem sokkal a halála után publikált, Griesinger, Dies, Carpani és Framery nevével fémjelzett rövid életrajzok jelentik.

Franz Joseph Haydn 1732. március 31-én született az alsó-ausztriai Rohrau-ban. Közvetlen felmenői között mesterembereket és kereskedőket találunk, nagyapja és édesapja bognármesterek voltak, édesanyja pedig szakácsnőként szolgált a Harrach-kastélyban. Tehetsége korán megnyilvánult, ugyanakkor nem lehetett szó autodidakta módon való tanulásról. Annál is inkább nem, mivel tanulmányait Johann Mathias Franck, a hainburgi iskola igazgatója, egyben a helyi kórus irányítója személyesen felügyelte. 1739-ben vagy 1740-ben a bécsi Stephansdom Sängerknabe-ja lett, ahol egyrészt szopránként énekelt, másrészt zongorázni és hegedülni tanult. Természetesen ő sem úszta meg a mutálást, sőt az egyik anekdota szerint Mária Terézia azt mondta róla, hogy "úgy károg, mint egy varjú". Így tehát munka nélkül maradt, főként tanításból tartotta el magát.

Az 1750 és 1761 közötti időszak több fordulópontot hozott. Kezdetben sanyarú lakáskörülmények vártak rá, és Johann Michael Spangler fogadta be, akinek felesége és újszülött kisfia is a padlásszobában lakott. Nem sokkal ezután már egyedül élt egy másik, a Mihály-templom melletti padlásszobácskában. Szerencsére gyümölcsöző kapcsolatokat sikerült kiépítenie, ezek a későbbi karrierje szempontjából hasznosnak bizonyultak. Sokat köszönhetett Porpora karmesternek, akitől az olasz énekstílust sajátította el, a szakmai berkekben való elismertségét jól jelzi, hogy óradíja 150 %-kal emelkedett.

Haydn "kézről-kézre" járt, első vonósnégyeseinek megrendelője Carl Joseph Fürnberg volt, aki beajánlotta Morzin grófnak, később pedig idősebb Maria Christine Thun grófnő ének- és zongoraleckéket vett tőle. Erre az időszakra esett házasságkötése. 1760. november 26-án vette feleségül Maria Anna Aloysia Apollonia Kellert. Haydn parókakészítő apósát korábbról ismerte, amikor zeneszerzőként alkalmazta. A szerzők nem rejtették véka alá a sajátságos érzelmi szálat sem. A korai életrajzírók ugyanis tudni vélik, hogy Haydn először későbbi felesége húgába lett szerelmes, akit a szülők végül zárdába küldtek. A zeneszerző úgy tűnik ragaszkodott a családhoz, igaz, hogy házassága boldogtalannak bizonyult.

Az 1761 és 1790 közötti időszakot az Esterházy-udvar bűvkörében élte le. Amint a herceg szolgálatába lépett, tevékenységének dokumentumai megsokszoródtak, azonban a források inkább csak az anyagi háttérre világítanak rá. Kismartoni tartózkodása igen sokrétű feladatokkal járt együtt. Kezdetben másodkarmesterként vették fel - ennek szerződését korábban megalázónak gondolták, az újabb kutatások azonban egyértelműen kimutatták, hogy nem tért el a korabeli megállapodásoktól, sőt feltételei kedvezőek voltak egy olyan 29 éves fiatalember számára, aki korábban csupán egyetlen állással rendelkezett.

Esterházy Pál Antal halála után a "Pompakedvelő" állandó jelzővel ellátott Miklós igen nagylelkűen bánt a zeneszerzővel. Fizetését megemelte, sőt a sikeres operaprodukciók után jutalékot is kapott. A kapcsolat azonban nem volt zavartalan, 1765 végén és 1766 elején komoly összetűzésbe került a herceggel, ellenlábasai intrikái sem kímélték. Végül a barytonra írt darabok jelentették a megoldást, mivel a herceg remekül játszott ezen a hangszeren. Valóságos sorozatgyártásba kezdett, 1766 januárjában három új darabot adott át, majd ugyanezen év őszén elkészült egy 24 kompozíciót tartalmazó kötet is.

1766. március 3-án meghalt Gregor Joseph Werner karmester, így Haydn számára megnyílt az út felfelé. Nagyszabású egyházi és világi vokális darabok komponálásába kezdett, majd operák írásával is megbízták. Ezek közül a L'infedeltá delusát Mária Terézia jelenlétében is előadták, amelynek során a császárnő megjegyezte, hogy a jó operaelőadáshoz vidékre kell utaznia. Esterházy Miklós nagyon komoly kulturális szervezőmunkát végzett, valóságos "évadok" kaptak helyet Eszterházán, amelyek középpontjában az operák álltak.

Ennyi mű megalkotására azonban Haydn képtelen volt, ezért Bécsből szerezték be az operákat. A zeneszerző "menedzseri" feladatokat látott el: elvégezte a szükséges zenei változtatásokat, gondoskodott a szólamok másolásáról, megszervezte a zenekari próbákat, és végül maga vezényelte az előadásokat. 1776 és 1790 között összesen 88 operaprodukcióért felelt. A zenetörténészek sokat elmélkedtek, hogy milyen kapcsolat fűzte a másik géniuszhoz, Mozarthoz. 1792-ben azt írta, hogy a zeneszerző halálának hírére szinte magán kívül került.

Az 1790-es év sorsdöntő volt Haydn számára: meghalt II. József és Esterházy Miklós. Ekkor Londonba utazott, a korszak legpezsgőbb városába. Megérkezése komoly publicitást kapott, népszerűsége a tetőfokra hágott. Olyannyira keresett személy lett, hogy ez már-már a munka rovására ment. Zongoraórái igen felkapottak lettek, báli meghívást kapott a királyi udvarba, továbbá a walesi herceg által rendezett hangversenyre. A westminsteri apátság kórusai komoly inspirációt jelentettek számára, hatásuk A teremtés című művében egyértelműen tetten érhető.

A londoni periódus anyagilag is igen jövedelmező volt, az itt keresett összeg az Esterházy-udvarnál kapott éves keresetének több mint húszszorosát tette ki. Mégis visszatért Bécsbe, ahol főként a vokális egyházzenében alkotott maradandó műveket. 1796-1797 telén megkomponálta a "Császárhimnuszt" (Gott erhalte), majd 1797. január végén gyorsan kinyomtatták, hogy aztán február 12-én, a császár születésnapján szerte a Habsburg Birodalomban előadhassák.

A századforduló után Haydn munkakedve hanyatlásnak indult. Utolsó nyilvános zenei fellépésére 1803. december 26-án került sor, majd 1808. március 27-én jelent meg utoljára a nagyközönség előtt. 1809. május 31-én halt meg, a francia megszállás miatt csak egyszerű temetéssel tudták búcsúztatni.

A szerzőpáros a nagy zeneszerző jellemét és személyiségét is vizsgálat alá vetette: az első életrajzírók kissé merev embernek ábrázolták, más forrásokra támaszkodva színesebb egyéniség lehetett: karakterét a komolyság és a humor kettőssége jellemezte. Személyiségére rányomta bélyegét boldogtalan házassága, időnként melankolikussá vált. A pénzügyek területén komoly realizmus jellemezte, pénzszerzési eszközei a kortársak szemében haszonlesővé tették. Ugyanakkor jelentős összegekkel támogatta rokonait, és nagy összegeket fordított jótékony célokra.

Zenei stílusát korában egyedülállónak tartották, egyénisége műveiben is egyértelműen tetten érhető. A monográfia részletesen beavatja az olvasót a különböző műfajokban írt darabokba, legyen szó akár az egyházi vokális, a világi vokális zenéről, a zenekari művekről, a billentyás hangszer nélküli kamarazenéről. Aki az általános képen túl jobban el akar mélyedni Haydn életművében, az szintén talál lehetőséget a böngészésre: a több mint 70 oldalt kitevő jegyzék önmagáért beszél.

James Webster - Georg Feder: Haydn élete és művei. Ford.: Malina János. Budapest, 2009,
Rózsavölgyi és Társa. 184 oldal, 3990 Ft. (Új Grove-monográfia)