Elégedettek az osztrákok a Haydn-emlékév mérlegével
2009. november 6. 11:54 MTI
Elégedettek a Haydn-emlékév mérlegével a szervezők: a négyezer rendezvény 435 ezer látogatót vonzott.
Korábban
"Az én nyelvemet mindenki megérti" - a Haydntól származó idézet szolgált a barokk zeneszerző halálának 200. évfordulója alkalmából rendezett nagyszabású programsorozat mottójául. A 340 zenei program összesen 46 ezer látogatót vonzott, 30 országból. A koncertjegyek 99 százaléka kelt el, a Haydn, a fenomén című kiállítást 167 ezren nézték meg.
Még többen látták a televíziós közvetítéseket: a Bécsi Filharmonikusok újévi Haydn-koncertjét több mint egymillióan követték figyelemmel Ausztriában, A Teremtés oratórium előadásának májusi közvetítését pedig hetven országban sugározták.
A Haydn-év a burgenlandi idegenforgalomra is jó hatással volt. Burgenland - a programok fő helyszíne - az osztrák tartomány közül egyedüliként több vendégéjszakát könyvelhetett el az idei eső fél évben, mint tavaly. Összesen 2,5 százalékkal több turista érkezett, de májusban például negyven százalékkal több szálláshely kelt el, mint 2008-ban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.