A berlini fal lebontása sokkolta az NSZK hírszerzését
2009. november 6. 10:19 Spiegel Online
Az NSZK kémei sokszor szinte semmit sem tudtak arról, hogy mi történik keleten, és megbízható forrásaik ellenére sem számoltak azzal, hogy a berlini fal leomolhat - derül ki az egykori nyugatnémet hírszerzés pár napja közzétett, korábban szigorúan titkosan kezelt aktáiból.
Korábban
Eladták volna a Stasit a KGB-nek
A nyugatnémet hírszerzés, a Bundesnachrichtendienst (BND) elsőként tudósított a keletnémet pártfőtitkár meneküléséről: 1989. november 7-én, a berlini fal lebontása előtt alig két nappal arról tájékoztatták a kancelláriát, hogy a korábban már lemondatott pártvezér 6-án a Saar-vidékre utazott, majd orvosi kezelésre Svájcba látogatott. Ebben azonban tévedtek: Honecker akkor Berlin közeli otthonában volt. Ez azonban csupán egy félrehallott, vagy épp félreértett információ volt a sok közül, amiket a BND ügynökei begyűjtöttek. 1989 szeptemberében Honecker haláláról számoltak be: az információ az amerikaiaktól származott, és bár azt a Bild című lap is leközölte, a BND mindezt annak ellenére vette komolyan, hogy egyes elemzőik aggályokat fogalmaztak meg vele szemben
Mindezek alapján merült fel a kérdés: a kémszervezet mennyire lehetett hatásos a keletnémet területeken? Bár a szervezetnek az 1989-es eseményekről készített aktáinak legtöbbje a mai napig szigorúan titkosnak számít, a koblenzi levéltárban most több ezer oldalnyi dokumentum vált kutathatóvá. Az iratok bepillantást biztosítanak abba, hogy nyugaton mennyit tudhattak a keletnémet Néphadseregről, a kommunista párt hangulatáról, vagy épp a politbüróban uralkodó hangulatról.
Nagyon sok akta szól Hans Modrow-ról, későbbi miniszterelnökről, aki ma a német baloldal egyik prominens alakja. A vele kapcsolatos információk azonban igencsak ellentmondásosak: Modrow az egyik akta szerint Mihail Gorbacsovval folytatott megbeszélésein felajánlotta a Stasit a Szovjetuniónak. Ennek fejében a szovjetek vették volna át a szervezet irányítását és fizetését, és a 260 ezer alkalmazott a KGB felügyelete alá került volna.
A BND szerint Gorbacsov élénken érdeklődött az ötlet iránt, mert a szervezetnek nagyon sok ügynöke volt beépítve a nyugati országokban is, emellett sok szempontból még a szovjeteknél is hatékonyabbak voltak. Modrow a Spiegel kérdésére most azonban cáfolta mindezt: szerinte a BND információja aljas hazugság. A szervezet egykori alkalmazottjai azonban ezt tovább finomítják: a KGB nem kevés Stasi alkalmazottal lett gazdagabb a megbeszélés után.
Az aktákból az is kiderül hogy Gorbacsov már 1988-ban kivonta volna a szovjet csapatokat Kelet-Németországból, ám Honecker tiltakozott az ötlet ellen. A két vezető közti ellenségeskedés miatt a szovjet főtitkár sztoikusan közölte: szerinte minden ország maga felelős a belbiztonságáért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap