Békés élet, viking módra

2009. március 16. 12:05 The Independent

Felejts el mindent, amit az északi hódítókról tanultál - szólítottak fel egy, a múlt héten tartott konferencia szervezői, akik arra szerettek volna rávilágítani, hogy a vikingek az erőszak helyett nyugalomban és békésen asszimilálódva éltek együtt a meghódított lakossággal.

Korábban

A vikingekről évszázadokon át sztereotip, kisarkított kép élt mindenkiben, amely azt sugallta, hogy a barbár, állatias hordákban érkező hódítók lerohanták az angolokat, vért és pusztítást hozva magukkal – állítják a szervezők. A brit akadémikusok egy csoportja azonban úgy véli: az északi hajósok ennél jóval kulturáltabban viselkedtek, és valójában az asszimilálás békés módjával hódítottak.

Az erre vonatkozó bizonyítékokat a Cambridge-i Egyetemen egy három napos konferencián tárták az érdeklődők elé, ahol 20 előadás részletezte, hogy a vikingek miként osztották meg technológiai eszközeiket és módszereiket másokkal, és miként éltek nyugalomban és harmóniában a leigázottnak vélt angolszász és kelta lakossággal. Azt persze ők sem zárják ki, hogy egyesek fosztogattak, öldököltek, majd utána távoztak, ám a letelepedés mellett döntők békésen viselkedtek: megtanulták a nyelvet, beházasodtak a helyi családokba, és sokan még a kereszténységet is felvették.

A „Szigetek közt” című tanácskozás során új régészeti bizonyítékokat, történeti kutatásokat, és a kor legújabb nyelvi és irodalmi elemzését is bemutatták. Mindennek alapján egyértelműnek tűnik, hogy a 9-13. századig a vikingek a korábban gondoltnál jobban szerves részét képezték a Nagy-Britannia és Írország társadalmának és gazdaságának. A szakértők szerint eredményeik segíthetnek a fosztogatók vagy kereskedők (raiders or traders) meghatározás pontosabb kiegyensúlyozásában is.

A tanácskozás résztvevői szerint a betelepülők az első békés emigránsok voltak a szigetország történetében. Dr. Fiona Edmonds, a Cambridge-i Egyetem angolszász, északi és kelta tanszékének munkatársa szerint a legutóbbi bizonyítékok semmilyen ellentétre nem utalnak a helyiek és a vikingek között. Szerinte a különböző kultúrák viszonylag gyorsan összeolvadtak, így ez az időszak különleges történelmi példa lehet a különböző népcsoportokból kialakuló összetett társadalmakra. Szerinte a modern kor is sokat tanulhatna ebből a békés kulturális változásból.

A tanácskozás egyik társszervezője, Dr. Máire Ní Mhaonaigh szerint hódítás helyett inkább egy kölcsönösen termékeny folyamatról beszélhetünk, hiszen az angolszászok például ekkortól használnak északi neveket. Szerinte a betelepülők is megváltoztak, de ezáltal a környezetük, illetve az őket befogadó társadalom is átalakult. Egyesek megtanulták a helyeik nyelvét, de voltak, akik az elit nyelvének számító latint is elsajátították, és angolszász neveket vettek fel. Írországban például Dublin viking uralkodói nagyban támaszkodtak a korábbi vezetésre, és a helyi politikai hagyományokra is.

A konferencia egyik előadója arról is beszámolt, hogy Végítélet könyve személyneveinek elemzése rávilágított: Yorkshire-ben a gael-skandináv közös identitás egészen a normann hódításig megmaradt. Még a hastings-i csata után is sokan őrizték az északi, viking identitást, annak ellenére, hogy a normannok semmilyen hasonló gyakorlatot vagy szokást nem engedtek.

Az ír területek népesedési vizsgálata során az derült ki, hogy a legtöbb településen és városban a vikingek nyugodtan éltek együtt a keltákkal, és az új uralkodók nagyon sokban támaszkodtak a már meglévő gazdasági struktúrákra. Ahol fejlett gazdasági- és pénzrendszer volt, azt továbbra is meghagyták, és egyedül ott avatkoztak be a különböző struktúrákba, ahol nem volt hasonló. Kulturális szinten a kelta folklór komoly hatással volt a vikingek irodalmára, és a gael meseszövési technikák ekkor jelentek meg a skandináv mítoszokban. Ez a hatás a kulturális élet minden más területére is kihatott, így a rúnaköveken nagyon sok helyen a skandináv feliratokat kelta motívumokkal vésték ki.

A sztereotip-fosztogatók képe a kutatók szerint a 12-13. században alakult ki, amikor a krónikások és költők már a kegyetlen hódítókról írtak, akik leigázták a szigeteket. Ez a kép olyannyira hatásosnak bizonyult, hogy mindezt tudományosan is megvizsgálni csupán az elmúlt évtizedekben kezdhették meg a szakemberek.