Három film készül a hastingsi csatáról
2009. január 7. 12:02 Times Online
Majdnem ezer évvel azután, hogy Harold király egyik szemébe nyílvessző fúródott, és ezzel meghalt Hastings mezején, mozifilmek készülnek az angol történelem egyik legfontosabb, és az álomgyár által eddig hanyagolt fordulópontjáról. Méghozzá egyszerre három is.
A Shine Films, Killer Films és Qwerty Films stúdiók produkcióiban a sajtóhírek szerint egy közös elem lesz: mindegyik Harold király és Hódító Vilmos barátságát állítja majd a középpontba, akik a bretonok ellen együtt harcoltak, majd később egymás ellen fordultak. A remények szerint a filmek az olyan alkotások nyomába léphetnek, mint a Rettenthetetlen, vagy épp az Elizabeth. Ráadásul az összecsapásról az angol történelem más nagy csatáival (Agincourt, Trafalgar, Waterloo) ellentétben még nem készült nagyszabású, mozgóképes alkotás.
A Millenium című könyv szerzője, Tom Holland történész szerint Hastings esetében minden fontos, a monstre filmekhez szükséges elem megvan, így az európai történelem egyik fordulópontján egy barátságot, majd annak széttörését láthatjuk majd. Érdekesség persze, hogy míg az amerikaiak szinte semmit, addig a britek sem tudnak túl sokat az ütközetről, bár Harold halálának okát elég sokan ismerik (annak ellenére, hogy a történészek vitatják a nyílvessző-találatot).
A produkciókban Hollywood történelmi eposzainak, és történelmi megafilmjeinek veteránjai is képviseltetik majd magukat. Az egyik, jelenleg teljesen ismeretlen alkotást a Qwerty Films - amely legutóbb a január 15-én a magyar mozikba is eljutó A hercegnőt valósította meg - jegyzi, míg a másikat a tavalyi Elizabeth: Az aranykor forgatókönyvírója írja a Shine Films számára. William Nicholson korábban a Gladiátort jegyezte, és jelen esetben is hasonló epikus nagyságot szeretne látni a vásznon, amely elsődlegesen nem magára az ütközetre vonatkozik majd. A harmadik filmnek már munkacíme van: a Hódító Vilmos a tervek szerint 100 millió dollárból készül, és azt John Wells, a Vészhelyzet producere finanszírozza majd. Ezt a filmet Saul Dibb írja és rendezi, aki a két férfi szerelmi életét is kiemelten kezeli majd. A filmből megtudhatjuk, hogy míg Harold igazi nőfaló volt, addig Vilmos boldog házasságban élt Flandriai Matildával.
A mozgóképes ütközetek talán egy dologban térhetnek majd el: arra ugyanis a mai napig nincs magyarázat, hogy a két férfi barátsága miért romlott meg. Haroldot 1064-ben elődje, Hitvalló Edvard küldte a kontinensre, és hajóját ekkor egy helyi nemes ejtette rabul, akitől Vilmos váltotta ki. Később együtt harcoltak a bretonok ellen, és a legenda szerint Harold ekkor esküt tett, hogy támogatja a normann követelést az angol trónra.
Amikor aztán hazatért, Hitvalló Edvárd 1066. június 5-én bekövetkezett halála után őt választották királlyá. Az angol trónnak azonban két további várományosa is akadt, mégpedig unokafivére, Harald norvég király, valamint, - a már korábban említett eskü miatt - Vilmos Normandia hercege. Harold hatalomra kerülését követően Vilmos széles körű propaganda-hadjáratot folytat Európa udvaraiban, s elnyerte a pápa jóváhagyását is angliai inváziójához, amely mintegy bosszú lett volna az esküszegésért.
A norvég király viszont gyorsabb volt: már a normannok támadása előtt betört Angliába, azonban Harold szeptember 25-én megsemmisítő győzelmet aratott felette Stamford Bridge-nél. E győzelem után szerzett tudomást Harold király a normannok támadásáról és Vilmos ellen vonult. Serege, amely az előző ütközetben és a hosszú menetelésben igencsak meggyengült, elkeseredett harcban, a számbeli fölény ellenére, alulmaradt Vilmossal szemben, és Harold maga is elesett. Ezt követően Vilmos bevonult Londonba, s december 25-én, Westminsterben királlyá koronáztatta magát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.