Börtönbüntetés gombletépésért 1956-ban
2008. október 21. 08:20
A Móra Ferenc Múzeum gyűjteményébe rendszeresen kerülnek be újabb források, dokumentumok. Gyakran jelentkeznek 56-os relikviákkal is a korszak szemtanúi. Arra azonban még nem volt példa, hogy egy ifjú egyetemista lány vigyen be hozzájuk 56-os iratokat. A források az egyetemi hallgató nagyapjának rendőrhatósági megfigyeléséről szólnak.
Korábban
Az 1956-57-ből származó papírok például arról tanúskodnak, hogy a nagypapa, Igaz György villamosvezető amiatt „került a hatóságok látókörébe”, mert a zubbonyáról letépett egy népköztársasági címerrel ellátott gombot. Tettéért Igaz György azzal volt kénytelen felelni, hogy minden vasárnap délelőtt 10 órakor jelentkeznie kellett a városi kapitányságon, és éjszakánként rendszeresen egyenruhások jelentek meg és forgattak fel mindent a lakásukban. A mára megsárgult dokumentumokat a felesége őrizte meg, azt remélve, hogy egyszer talán elégtételt vehetnek valamilyen módon a velük történtekért.
Igaz György 1929-ben született Püspöklelén, a mai Maroslelén. A II. világháborúban csak azért nem vett részt, mert a keresztanyjának sikerült őt észrevétlenül kirángatnia a menetelő tizenéves fiúk közül. Betakargatta kukoricaszárral, így nem vették észre. Miután édesapja visszatért a háborúból, sebesülése miatt nem tudott dolgozni, így ő tanulta ki a kerékgyártás mesterségét. Műhelyüket rövid időn belül államosították, Igaz György ekkor költözött Szegedre, és helyezkedett el a Szegedi Villamosvasútnál. Először kalauz volt, majd villamos-, később trolivezető.
A „gombos” eseten kívül akkor is összetűzésbe került a hivatalosságokkal, amikor egyszer Újszegedről tartott az 5-ös villamossal a központi megálló felé, és a szegedi hídfőnél a szovjet katonák tűz alá vették a járművet. Két választása volt: az egyik, hogy továbbhalad, a másik, hogy visszafordul. Ezt megtehette, mert a régi villamosok mindkét végén volt vezetőfülke. Az utasok életét féltve utóbbi mellett döntött, ám ezt a munkahelyén szabotázsnak és munkamegtagadásnak vették. Igaz Györgyöt 1956-ban bevitték a Csillag börtönbe, a családja a mai napig nem tudja, miért. Az ott történtekről csak annyit mondott, hogy mindenkit félholtra vertek, és válogatott kínzással próbáltak belőlük vallomást kicsikarni. A legalacsonyabb verőlegények voltak állítólag a legkegyetlenebbek.
1957-ben a „gombleszakítás” miatt „helyezték REF, azaz rendőrhatósági felügyelet alá”. Ez vonta maga után a már említett kötelező vasárnapi raportokat, és az egyenruhások éjszakai látogatásait. A hatóságiak átnézték a szekrényeket, fegyvereket, röplapokat kerestek, sőt, még a rádiót is megfogták, hogy meleg-e? Éjszakánként ugyanis sokszor hallgatták a Szabad Európa Rádiót. Bár disszidálhatott volna, nem tette meg. Érdekesség, hogy villamosvezetőként 1987-ben szerepelt a „Szerelem második vérig” című magyar filmben. Azt, hogy 1956–ban mit csinált, miben vett részt, még a felesége sem tudja. Bár az unokájának megígérte, hogy egyszer elmeséli, erre nem kerülhetett sor. 2001-ben, 72 évesen meghalt.
A sors iróniája, hogy az egyik rendőr, aki az ötvenes esztendők végén éjszakánként ellenőrizni járt az Igaz-lakásba, a nyolcvanas években abba a házba költözött be, amelyben Igaz György és a családja lakott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.