Jogsértő volt a barcikai ősanya
2008. július 4. 15:14
Jogerős határozatában törvénysértőnek minősítette a fogyasztóvédelmi hatóság a "barcikai ősanya" nem létező régészeti leleteire alapozott reklámot.
Korábban
A `Megy a gőzös` című film reklámkampányát tavaly októberben a sajtóban elhíresztelt álhírrel készítették elő. Az állítólagos `barcikai ősanya` leleteit valós régészeti szenzációként tálalták, hogy később a `médiahack` átvezessen a film reklámkampányába. Az akció hatékonysága érdekében a szervezők olyan módszerekkel éltek, amelyekkel részben felhasználták, részben tudatosan megtévesztették a szerkesztőségeket.
A Reklámszövetség Reklámetikai bizottságának állásfoglalása szerint a kifogásolt reklámakció nem sértette meg a szövetség etikai kódexét. A testület döntésének indoklása szakmailag lényegében hatástalannak minősítette az álhír elterjesztésén alapuló reklámakciót, mert annak a bizottság szerint nem volt "...a mozifilm fogyasztóinak konkrét fogyasztói döntésével (a mozifilm megtekintésével, a mozijegy megvásárlásával) semmilyen közvetlen kapcsolata".
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Közép-Magyarországi Regionális Felügyelősége viszont helyt adott az MTI panaszának, s kimondta, hogy a Filmsziget Művészeti Kft. megsértette a gazdasági reklámtevékenységről szóló törvényt, amely szerint "Tilos közzétenni burkolt és tudatosan nem észlelhető reklámot". A hatóság döntése ellen a Filmsziget Művészeti Kft. nem fellebbezett, a kiszabott 50 ezer forintos bírságot befizette, így az elmarasztaló határozat jogerőre emelkedett.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap