2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Kultúrkommandó restaurálta a párizsi Panthéon óráját

2007. november 30. 16:00

Egy Untergunther néven ismert négytagú, föld alatti gerillamozgalom titokban restaurálta a párizsi Panthéon óráját.

A Panthéon Párizs egyik legünnepeltebb emlékműve, egy neoklasszicista műremek, amely közel két évszázada áll a városban. Valószínűtlen azonban, hogy bármely más, a francia fővárosban álló épület részt vett volna egy olyan furcsa eseménysorozatban, mint amit a múlt héten a párizsi bíróság göngyölített fel.

Az Untergunther tagjai ugyanis Dan Brown vagy Umberto Eco munkáihoz méltó módon törtek be a 18. században emelt épületbe - számolt be róla a Guardian. A történet 2005 szeptemberében vette kezdetét, amikor az illegális restaurátorok egy titkos akcióban, a Panthéon biztonsági szolgálatát és riasztóit kikerülve állítottak fel egy műhelyt az épületben, és kezdtek hozzá a híres dóm órájának helyrehozatalához. A csoport tagja volt Jean-Baptiste Viot órás is, akinek vezetésével darabokra szedték az épület egyébként évtizedek óta tönkrement óráját, majd működőképessé varázsolták azt, végül pedig felfedték magukat a hatóságoknak.

Lazar Klausmann, a szervezet szóvivője szerint a bejutás volt a legkönnyebb: egy éjszaka zárás után elbújtak az épületben, majd találtak egy olyan oldalbejáratot, amin később könnyen bejuthattak az illegális műhelyhez. Szerinte a zárakkal nem volt probléma, mivel órások vettek részt az akcióban. Ezután egy éven át jártak-keltek észrevétlenül az épületben. Érdekes módon a csoport mindent elért: még az intézmény elektromos hálózatára is rácsatlakoztak, és egy internettel felszerelt számítógépet is felállítottak a műhelyben. Az óra restaurálása után merült fel a kérdés, hogy felfedjék-e magukat a hatóságoknak. Ekkor úgy döntöttek, hogy elmondják, hiszen azzal, hogy a szerkezet újra működik, a biztonságiak hamar rájöttek volna, hogy valami nem stimmel.

Az épület vezetése először azt hitte, hogy mindez csak egy átverés, ám az órát és a titkos műhelyt látva komolyan megdöbbentek. A Nemzeti Emlékművek Központját is sokkolta az akció, így hamarosan akcióba lendültek: lecserélték a Panthéon vezetését, és pert akasztottak az önkéntes restaurátorok nyakába - amit azonban a csoport első fokon megnyert.

A szervezetnek egyébként nem ez az első hasonló akciója: az 1990-es évek óta több kriptát is felújítottak, illetve színdarabokat és előadásokat szerveztek éjszakánként a hasonló intézményekben. A hálózatot a rendőrök 2004 óta ismerik, amikor a rendőrség a Szajna alatti alagutak egyikében egy titkos mozitermet fedezett fel.  Az Untergunther anyaszervezete, az UX azonban még ennél is összetettebb: 150 tagja több kisebb, és adott témákra specializált csoporttal (a most említett csoport feladata a restaurálás) dolgozik, akik hasonló akciókat hajtanak végre.

A szervezet tagjai igen jól ismerik a francia főváros titkait: többségük a 80-90-es években nőtt fel, amikor komoly divatja volt a párizsi alagúthálózatban tartott rendezvényeknek. Az Untergunther most egy újabb akciót folytat, amiről még a Guardian riporterének sem meséltek: a helyszín szigorúan titkos, ám szerintük a küldetés nem olyan nagyszabású, mint a Panthéon órája esetében volt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár