Ukrajnában lehet Akhilleusz sírja
2008. május 19. 09:00
Nyílhegy fúrta át egy kétezer éves csontváznak a sarkcsontját, amelyre gödörásás közben bukkantak a közép-ukrajnai Nikopol városában.
Korábban
A leletet megvizsgáló zaporizzsjai régészek az újság szerint nem tartották elképzelhetetlennek, hogy annak köze van Akhilleuszhoz, mert a környéken sok a szkíta temetkezési hely. Márpedig - állították - a szkíta területeken nagy volt Akhilleusz kultusza, amit az is bizonyít, hogy a nomád nép temetkezési helyein, a kurgánokban találtak az antik hősről készült ábrázolásokat.
Úgy vélték, nem kizárható, hogy a Trójánál halálos sebet kapott harcost nem hamvasztották el, hanem tetemét elszállították és valahol hazája közelében temették el. Ennek folytán - tették hozzá - sokan reménykedtek abban, hogy egyszer a Kaukázus vidékén vagy a Krímben bukkannak a hős sírjára.
Az Ukrán Tudományos Akadémia Kijevi Régészeti Intézetének tudósai viszont a lelet vizsgálatából semmiféle ilyen értelmű a következtetést nem vontak le. Ljudmila Litvinova, az intézet biorégészeti osztályának vezetője kifejtette: a nikopoli csontváz, s annak koponyája olyan rossz állapotban volt, hogy a személy külsejét nem lehetett rekonstruálni, tehát nem lenne ildomos kapcsolatot keresni a csontok és az ókori görög hős között.
Az viszont tény - fűzte hozzá -, hogy sem Ukrajnában, sem más országban eddig még nem találtak olyan emberi maradványt, amelynek hasonló sérülése lett volna. A nyílvesszővel átfúrt sarokcsont Nikopol város múzeumába került, a lelet többi részén a kijevi régészeti intézetben további vizsgálatokat folytatnak.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap