Atomfegyvert is bevetettek volna Vietnamban

Kezdettől kételkedtek a háború megnyerésében

A vietnami háborúról szóló monográfiák, amelyeket a légierő történészei állítottak össze évente, szokatlanul részletes bepillantást engednek a legfelső katonai vezetők, különösen a vezérkari főnök gondolkodásmódjába.

Az amerikai légierő (USAF) tervei és politikája Dél-vietnamban 1961-1963, és Az amerikai légierő (USAF) tervei és politikája Dél-vietnamban és Laoszban, 1964 című munkák azt mutatják, hogy a katonai vezetésnek kezdettől kétségei voltak a háború kimenetelét illetően. A kezdeti optimizmust szkepticizmus követte. Curtis LeMay tábornok, vezérkari főnök is inkább pesszimista volt. 1964 májusában Le May `azt hitte, hogy a háború vesztésre áll`, vagy néhány hónappal később arról beszélt, hogy a hadműveletek a demoralizált vietnami vezetés és az erősödő vietkongok ellen eredménytelennek bizonyultak.

Ellentétben azokkal az állításokkal, hogy a katonai vezetők csak taktikai tanácsot adtak, és nem volt stratégiájuk, a dokumentumokból az derül ki, hogy egy 1964 novemberében kelt memorandum áttekintette a vietnami háború lehetőségeit (a visszavonulást is), és erőteljes, gyors katonai eszkalációt javasolt, mert ez okozná a legkevesebb kockázatot, áldozatot és költséget. A légierő parancsnoksága ellenezte a vezérkari főnökség azon tervét, hogy amerikai és szövetséges csapatokkal zárják le az Indokínai-félsziget földnyelvét. A légierő mindenfajta haderő Dél-Vietnamba történő telepítését ellenezte, mert az részleges mozgósítást, hatalmas logisztikai feladatot jelentett, és kiprovokálhatta a kínai beavatkozást.

Az 1967-es monográfia újabb részletekre derít fényt Westmoreland javaslatával kapcsolatban, aki újabb csapatok küldését sürgeti Vietnamba. Az amerikai katonai vezetés nem támogatja Westmoreland előterjesztését. A légierő parancsnoka például azzal érvel, hogy már így is jóval több amerikai katona van a térségben, mint azt eredetileg tervezték, és Hanoi erejét alábecsülték. A katonai vezetők kisebb létszámú haderő küldése mellett álltak ki.

A tanulmány új adatokat szolgáltat a Sea Cabin fedőnevű egyesített katonai-civil tudományos elemzésről is, amely azt vizsgálta, hogyan őrizhető meg a légi hatékonyság a deeszkaláció körülményei között. A légierő azonban támadta a projektet azt állítván, hogy elavult értesülésekre támaszkodik, és nem egyezik a vezérkari főnök hivatalos kijelentéseivel.

Az 1968-as monográfia bizonyítékkal szolgál az amerikai válságkezelő intézkedések szinergetikus hatásáról. Például a csendes-óceáni térségbe, a Puebló válsághoz küldött B-52-es nehézbombázók a Khe Sanh-t védő amerikai erőket is támogatták. A légierő parancsnoka támogatta Westmoreland tábornok azon javaslatát, hogy atomfegyvert vessenek be Khe Sanh-nál. A légierő új hadjáratot tervezett Észak-Vietnam ellen, amire végül 1972-ben került sor. A dokumentum a legrészletesebb elemzést arról a katonai tervezetről, amely tárgyalásos úton kívánta rendezni a háborút. 

1. Az amerikai hadsereggel is összetűzött a CIA
2. Kezdettől kételkedtek a háború megnyerésében