2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Miről szól az ének április negyedikén?

2008. április 4. 10:00

Évfordulós körkapcsolás

1957 után a Kádár-Hruscsov barátságnak `köszönhetően` ismét megjelentek a nagyszabású ünnepségek a Felvonulási téren. 1958-ban maga Hruscsov is eljött április 4. alkalmából, és egy egész hetet itt töltött. Ez önmagában is rendkívüli eseménynek számított, amelynek hátterében az állt, hogy a szovjet vezetés és személyesen Hruscsov is emelni akarta a kádári vezetés rangját.

Hruscsov 1964-ben ismét eljött Magyarországra, s ezúttal még többet, 12 napot töltött nálunk. A helyzet azonban hamar megváltozott: még ebben az évben leváltották, Kádár pedig egy időre nyíltan szembe is fordult miatta a szovjet vezetéssel. 1965-ben a 20. évforduló alkalmából újra monumentális ünnepséget rendeztek, ettől kezdve azonban egyre visszafogottabbá vált április 4. megünneplése.

Keményen, messze szárnyalóan szól a dísztéren a vezényszó, s a rádió, a televízió szerte az országban mindenüvé elviszi az üzenetet. Budapesten, hazánk fővárosában minden készen áll az ünnepi díszszemlére. Felszabadulásunk 20. évfordulóján az egész ország szíve dobbanása itt lüktet a téren.

Riporter: Három kürtös a vigyázz jelet fújta, ez azt jelenti, hogy megérkezett Czinege Lajos vezérezredes honvédelmi miniszter gépkocsija a Hősök terére. És most a díszszemle parancsnoka gépkocsijával tiszteletadást teljesítve a honvédelmi miniszter elvtárs elé megy. A zenekar a Rákóczi- indulót játssza, miközben a miniszteri gépkocsi a díszhadosztály arcvonala előtt megáll. A díszszemle parancsnoka jelentést tesz. (Az induló megszakad.)

Káladi: Vezérezredes elvtárs, Káladi József vezérőrnagy díszszemleparancsnok jelentem, hazánk fölszabadulásának 20. évfordulóján a Magyar Népköztársaság fegyveres erőinek díszegységei díszszemlére felsorakoztak. (Induló folytatása.)

Riporter: A honvédelmi miniszter elvtárs a jelentés meghallgatása után elindul, és tisztelegve elhalad a felsorakozott alakulatok arcvonala előtt. A dísztribün középvonalában az első üdvözlési pontnál megáll, és üdvözli a téren felsorakozott egységeket. (Az induló megszakad.)

Czinege: Jó napot, elvtársak!
A katonák kórusban: Erőt, egészséget, vezérezredes elvtárs!
Czinege: Üdvözlöm önöket hazánk felszabadulásának 20. évfordulóján.
A katonák: Hajrá, hajrá!

Az egykori közvetítés további részletei!
A huszadik évforduló után mind a díszünnepségek, mind az operaházi ünnepségek, egyik pillanatról a másikra megszűntek és 1966-tól április 4. teljesen más arculatot kapott. Míg a Farkas Mihály neve által fémjelzett díszszemléket 1950-1965 között évente rendezték meg, 1965-től egy miniszteri határozat értelmében már csak ötévenként. A következő évfordulós ünnepség az 1970-es 25. évforduló volt. A díszszemle mellett ekkor adták át az első metrót, és Budapestre érkezett Brezsnyev is, aki a föld alatt tett látogatásán lekicsinylően nyilatkozott a magyar földalatti alacsony mennyezetéről.

Az utolsó díszszemlével egybekötött április 4-i ünnepség 1985-ben, a felszabadulás 40. évfordulóján volt a Felvonulási téren. A reggeli katonai parádé és a beszédek mellett ebben az évben Koltay Gábor filmrendező rendhagyó zenés történelmi darabja, az Itt élned halnod kell is helyet kapott a Hősök Terén. A magyar történelem fordulópontjait megelevenítő táncjáték színpadra állítása és engedélyeztetése azonban nem volt zökkenőmentes.

Itt élned halnod kell

A negyvenedik évforduló nem sokban hasonlított elődeire, a régi hívószavak ugyan megmaradtak, de április 4. tömegdemonstrációs kényszer helyett családi programmá nőtte ki magát. A televízió pedig körkapcsolásos és igen szórakoztató műsorral jelentkezett - ma már tudjuk, téves helyszínekről - Battonyáról és Nemesmedvesről.

Az egykori ünnepet 1991 márciusában törölték a piros betűs napok közül, ugyanazzal a törvénnyel (VIII.), amely egyben a jelenleg is hatályos állami ünnepeink beiktatásáról rendelkezett.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
194519461950195719701985

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár