2024. őszi különszám: Ármány és szerelem a Fehér Házban
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A magyarországi zsidóság múltjának kutatástörténete

2007. október 4. 14:00

A magyar zsidó múlt dokumentálásának igénye az 1896-os Ezredéves Kiállításon való sikeres szereplés után - ahol a frissen recipiált zsidó felekezet az egyházak között állíthatta ki történeti emlékeit - merült fel először, majd 1909-ben vezetett el a Magyar Zsidó Múzeum megalapításának gondolatáig - írta Toronyi Zsuzsanna a Levéltári Szemle 2007/3-as számában.

A zsidó történetírás forrásai

A zsidó közösségben is többféle `maradandó történeti értékkel bíró` irat keletkezett, melyeket az ezek vezetésével és őrzésével megbízott személyek kezeltek. Ezek elsősorban a zsidó anyakönyvezés előzményének tekinthető mohelkönyvek, melyekben a körülmetélések adatait, a hevrakönyvek, melyekben a hevra kadisák (temetkezési szentegylet) tagnévsorát, az adományok nyilvántartását, a temetések adatait rögzítették, és a különféle pinkaszok (jegyzőkönyvek), melyekben a közösség életét dokumentálták. Őrizték ezek mellett elsősorban az egyes közösségek jogi helyzetét, vagy az adófizetést igazoló-bizonyító iratokat.

Ugyanakkor a közösség nagyfokú - önkéntes és kiűzések következtében alakuló - mobilitása nem kedvezett az iratok megőrzésének, jóllehet a zsidó vallásjog, a halakha rendelkezik a szent szövegek részleteit tartalmazó iratok kezeléséről. A 19-20. század fordulójától kezdve Európa-szerte emeltek zsidó múzeumokat az elvesző félben lévő tradicionális zsidó kultúra emlékeinek összegyűjtése és megmentése érdekében, s ezekben olyan történelmi dokumentumokat is gyűjtöttek, amelyeknek megőrzése más esetekben a levéltárak feladata. A zsidó historiográfia erre a korszakra érett meg arra, hogy a nem zsidó történettudomány gyakorlatát követve, a történetére vonatkozó forrásokat összegyűjtse és publikálja. Ennek eredménye lett Magyarországon az 1903 és 1980 között megjelent Magyar Zsidó Oklevéltár 18 kötete, (Monumenta Hungariae Judaica), melyben a magyarországi levéltárak zsidó vonatkozású iratanyagát publikálták, s melyet mai szóhasználattal élve akár `virtuális levéltárként` is hívhatnánk.

Az 1947-1948-as Zsidó Iskola növendékei

Az Izraelita Magyar Irodalmi Társaság által alapított Zsidó Múzeum elsősorban a történeti múlt tárgyainak összegyűjtésére vállalkozott, amelybe beleértették a levéltári jellegű dokumentáció gyűjtését is. A zsidók történetének megismerése és bemutatása a múzeumalapítók reményei szerint növeli a zsidók önérzetét, a külvilág szemében pedig megbecsülést hoz a dicső történelemmel és kultúrával rendelkező zsidó társadalomnak.

Korán felismerték, hogy a múlt emlékeinek begyűjtése mellett a kortárs világ dokumentálása is feladata lehet a gyűjteménynek - illetve a múzeumegyletbe tömörülő értelmiségi elitnek - s az első világháború során mindvégig gyűjtötték a zsidó katonákra vonatkozó háborús dokumentumokat. A "Magyar Zsidó Hadi Archívum" létrehozóit elsősorban politikai célok vezérelték, s az ekkoriban megerősödő antiszemita hangokra kívántak választ adni, majd a gyűjteményre alapozva megjelentették a Magyar Zsidó Hadi Almanach-ot, mely napjainkban főleg a család- és helytörténeti kutatásokban használható. Az 1930-as évektől megfigyelhető, hogy a hivatalos hitközségi vezetők is felismerték, hogy tudatos adományozásokkal némiképp befolyásolhatják a későbbi korok emlékezetét is, és a hitközség közszerepléseinek, szerepvállalásainak dokumentumait - nem egyszer külön, díszkötéses összeállításokban - rendre a múzeumnak ajándékozták.

Külön levéltár (esetünkben tulajdonképpen levéltári részleg) berendezésének ötlete először 1935-ben merült fel. A múzeum korabeli jelentéseiből, s a kevés fennmaradt iratból kiderül, hogy ennek haszna nem a korábbi cél - a zsidó múlt bemutatásán keresztül remélt megbecsülés - elérése lett, hanem a zsidótörvények által megkövetelt származási-igazolásokhoz, állampolgársági ügyekhez tudtak jelentős segítséget adni. 1940-ben már a zsidótörvények elleni küzdelemhez is hozzájárult a múzeum: a parlamenti ellenzék munkáját a múzeum anyagából, a múzeum dolgozói által összeállított dokumentumgyűjtemény segítette. Ugyanakkor a tudományos munka sem szünetelt: a magyar zsidó történetírás szimbolikus művének, Kohn Sámuel 1884-ben megjelent, a magyar zsidókat a honfoglaló magyarsággal együtt érkező kazárok leszármazottainak tartó műve kéziratban a múzeum állományában lévő folytatását tervezték sajtó alá rendezni.

A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségéhez tartozik felekezeti szaklevéltárként. Levéltári állománya az 1970-es években létrehozott Magyar Zsidó Levéltár és a korábbi Zsidó Múzeum1 1994-es egyesítésével alakult ki, a levéltári gyűjtemény ekkor költözött a Dohány utcai zsinagóga épületébe. A két korábbi gyűjtemény egyesítése azóta is tart, de továbbra sem hagyható figyelmen kívül, hogy a két gyűjtemény szinte mindenben különbözik egymástól, s a gyűjteménybe kerülés mikéntje meghatározó az iratok értékelése szempontjából.
A Zsidó Múzeumban a korábbi "emancipációs álom" az első zsidótörvények korszakával véget ért. Az asszimiláció és a magyar-zsidó együttélés csődjét jelentő diszkriminatív törvények után a zsidó közösség egyre inkább magába fordult, s próbálta korábbi értékrendszerét a belső zsidó értékek felé alakítani. A német megszállás után a vidéki magyar hitközségek tagjait gettóba zárták, majd 1944 koranyarán deportálták. Az élettől való megfosztással párhuzamosan zajlott a magyar zsidók gazdasági kifosztása, melynek része volt a hitközségi vagyonnak, kegytárgyaknak és az iratanyagnak a lefoglalása is. Az 1944. június 16-án kelt belügyminisztériumi rendelet értelmében a feloszlatott zsidó egyesületek könyvtárát és irattárát a Zsidókérdést Kutató Magyar Intézetnek kellett átadni. A ZSKMI pontos intézménytörténete még nem ismert, de bizonyosnak látszik, hogy a rendeletnek ezt a pontját nem hajtották végre lelkiismeretesen.

A felszabadulást követően 1947. júliusában nyitották meg újra a múzeumot. Tárgyállománya jórészt megmaradt, korábbi dolgozói közül a művészettörténész-közgazdász Naményi Ernő munkaszolgálatosként, a történész Grünvald Fülöp pedig hamis papírokkal, Pesten túlélte a vészkorszakot, de többen, köztük Balázs György rabbi életüket vesztették. A múzeum dolgozói körlevelet küldtek szét a megmaradt hitközségekhez, melyben arról érdeklődtek, hogy a kegytárgyak, összeírások, anyakönyvek és a hitközségi könyvtár, irattár megmaradtak-e, és ha igen, hol találhatóak.

A válaszok hatalmas pusztulásról számolnak be, de néhány közösség kegytárgy- és iratállománya megmaradt. Ezek megszerzése elsőrendű feladata lett a múzeumnak, azzal a korábban is tapasztalt korlátozással, hogy csak a 'múzeumi szépségű és értékű' tárgyakat kívánták a gyűjteményben tudni. Az összegyűjtött iratanyagból nyílt meg 1972-ben a Magyar Zsidó Levéltár az Országos Rabbiképző Intézet épületében, ahol az 1990-es évek elejéig őrizték.

A teljes cikket a Levéltári Szemle 2007/3-as számában olvashatja!

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár