Feltámad az ókori üveggyártás Egyiptomban
2007. december 19. 11:00
Egy angol-amerikai kutatócsoport az amarnai ókori ipartelep feltárása után sikeresen rekonstruálta a 3300 éves üveggyártás metódusait.
Korábban
A kutatócsoportot a Cardiffi Egyetem Történeti és Régészeti Iskoláját, egyben az Egyiptomi Felfedező Társaságot igazgató Dr. Paul Nicholson vezette, aki szerint a világ egyik legkorábbi üveggyárát ásták ki: az amarnai helyszínt a vallásreformer Ehnaton (i.e 1352-1336) óta használták.
Az ókori huta |
A csoport egyben arra is rájött, hogy az üveggyár egy viszonylag nagy ipari komplexumhoz tartozott, ahol több kemencében is magas hőmérsékleten égettek dolgokat. A helyszínen egy fazekasműhely is előkerült, ahol amulettekhez és belsőépítészeti célokra használatos kék festéket készítettek illetve fajanszedényeket égettek. A feltárás helyszíne közel van Amarna templomaihoz is, ezért a szakemberek úgy gondolják, hogy ott az állami épületek alapanyagait készíthették.
Az 1983 óta a térségben kutató Nicholson szerint a most talált leletek arra világítanak rá, hogy a régóta folyó vita ellenére az egyiptomiaknak nagyon ügyes üvegkészítő mesterei voltak. A kutató felfedezéseit hamarosan megjelenő, Brilliant Things for Akhenaten című könyvében mutatja be.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 20:20
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap