Halottak napján temették újra az 1849-es megtorlás mártírjait

Tudatosan vállalt sorsok

Giron Péter

Közülük elsőként Streith Miklós, vértesboglári katolikus plébánost lőtték agyon az Újépület melletti téren, még az október 6-i kivégzések előtt, szeptember 5-én. Bűne csupán annyi volt, hogy a szószékről kihirdette a Függetlenségi Nyilatkozatot és híveit a népfelkelésben való részvételre buzdította. A szabadságharc mellett azonban valójában inkább káplánja, König Mór, a későbbi székesfehérvári kanonok agitált, akit személyes sértettség miatt a feltüzelt helybeliek jelentettek fel az osztrák hatóságoknál. A két papot a pesti Újépületbe szállították, ahol szeptember 4-én hirdettek ítéletet. Az ártatlan plébános halálos ítélete óriási megdöbbenést keltett a foglyok között. A szintén az Újépületben raboskodó Batthyány miniszterelnök izgatottan kérte Königet, hogy számoljon be perük és ítéletük körülményeiről.

Kettős halálos ítélet született, ám a fiatal káplán ítéletét végül 15 évi vasban letöltendő fogságra változtatták. 1854-ben szabadult a königgrätzi várbörtönből és 1880-ban írta meg egykori plébánosa vértanúságának történetét. Az ítélet a plébánost, bár váratlanul érte, lelkileg mégsem törte meg. Káplánja visszaemlékezései szerint bátran nézett szembe a halállal.

"Ne aggódjék kemény ítélete felett - vigasztalta fiatal beosztottját - 15 év vagy 1 év az mindegy, ön szabad lesz, s még jobb napokat fog látni! - Én nyugodtan halok meg! ... Elleneimnek szívből megbocsátok, hisz ők nem tudták, mit csináltak! Midőn látta, hogy a porkoláb távozásomat sürgeti, átvette tőlem a kis feszületet, s az általam összehajtott fehér kendőt, s még egyszer megszólalt: A feszületet visszahozza a porkoláb, s megmondom majd a katonáknak lőjenek szívembe, s a kendőt is visszakapja ön. Ezután keblére szorított, megcsókolt, s végszava volt: Imádkozzék érettem!" A kendőt azonban a káplán nem kaphatta vissza, hiszen a szerencsétlenül járt plébános az első sortűz után életben maradt, így végül közvetlen közelről kellett fejbe lőni. Az iszonyatos jelenetet König Mór az Újépület ablakából nézte végig.

A "Kilencek" közül a második áldozat, a lengyel származású Abancourt Károly Dembinszky hadsegédeként szolgált. 38 évesen, 1849. október 20-án akasztották fel Giron Péterrel és Woronieczki Mieczyslaw lengyel herceggel, a szabadságharc lengyel ezredesével együtt, akinek sírja fölé 1877-ben emelt emlékművet a magyar ifjúság szintén a Kerepesi temetőben.

A harmadik, Giron Péter Aachenből származó bécsi illatszergyáros volt, akit az 1848. október 6-i bécsi forradalom egyik vezéreként és a magyar szabadságharc német légiójának parancsnokaként végeztek ki 51 éves korában. Felesége és gyermekei ott álltak a sír mellett a síremlék felavatásakor 1870 halottak napján.

Szacsvay Imre

A "Kilencek" között legismertebb Szacsvay Imre volt, akit 31 évesen, 1849. október 24-én szintén az Újépület melletti téren akasztottak fel Perényi Zsigmond báróval, a főrendiház volt elnökével és Csernyus Emánuel, pénzügyminisztériumi hivatalnokkal együtt. 1848 júniusától Szacsvay szülővárosa, Nagyvárad képviselőjeként az országgyűlésben politizált. 1849 januárjában Gorove István, a dualizmus későbbi minisztere, és Hunfalvy Pál mellett az országgyűlés jegyzőjévé választották. Mindvégig Kossuth bizalmi emberének számított, alapító tagja volt az ország függetlenségét követelő Radikális Pártnak. Tudatosan alakította sorsát. Tagja volt a Függetlenségi Nyilatkozat szerkesztő bizottságának, a ház elnökétől pedig saját maga kérte, hogy jegyzőként ellenjegyezhesse, és az ünnepi ülésen felolvashassa a Habsburg ház trónfosztását kimondó nyilatkozatot.

A tudatos vállalás mártíromságában is fellelhető. "E népért éltem és e hazában akarok meghalni" - válaszolta, mikor Kossuth magával hívta az emigrációba. "Csak egy tollvonás volt a bűne" - hirdeti 1907. március 15-én Nagyváradon felállított szobra, amely ma is a magyarság március 15-i megemlékezéseinek egyik legfőbb színhelye. Az országgyűlés jegyzői kara, felváltva Nagyváradon illetve Budapesten, évente emlékezik meg róla halála évfordulóján. Az elveiért és hazájáért bátran halni kész, becsületes fiatal jurátus bírái előtt tiszta lelkiismerettel állt meg, az árulás vádját pedig határozottan visszautasította.

"Nem bűn az, ha valaki szereti népét, és hazájáért munkál." Búcsúlevelét testvéröccséhez címezte: "Meghalok, ha kell, lelkem nyugodt, vétek sohasem terhelé, minden bűnöm az, hogy képviselői kötelességemet elébe tettem saját személyemnek. Édesapám kezeit és titeket kedves testvéreim ezerszer csókollak, az utolsó óra csendes és mély fontolgatásai közben kérlek, hogy emlékezzetek rám, de ne sirassatok! Még egyszer és örökre Isten veletek és áldás mindnyájatokra! ... Holnap már édesanyámnál leszek, ő nála, ki engem az életben a legjobban szeretett."

1. Ellenzéki demonstráció avatta az emlékművet
2. Tudatosan vállalt sorsok
3. A dualista-nemzedék összetartozását szimbolizálták