Nosztalgia a náci rendszer pozitívumain
2007. október 20. 10:00
Egy német közvélemény-kutatásban a megkérdezettek 25 százaléka úgy nyilatkozott, hogy szerinte voltak jó oldalai is a nemzetiszocializmusnak.
Korábban
Európa kifosztásához vezetett |
A nemzetiszocializmus jó oldalai között a szóban forgó 25 százalék elsősorban a családok támogatását, valamint az autópályák építését említette, elfogadva a náciknak azt az állítását is, hogy ez utóbbi hozzájárult a munkanélküliség csökkentéséhez. Történészek szerint viszont a náci rezsim családpolitikája a rasszista népesedési politika szolgálatában állt, az autópálya-hálózat tervezését pedig már a húszas években megkezdték.
A felmérésből kitűnt az is, hogy a megkérdezettek életkorának növekedésével párhuzamosan erősödött a nemzetiszocializmus vélt pozitív oldalainak elfogadása. Ezt jelzi, hogy a 60 év felettiek esetében a támogatottság 37 százalékos volt. A nemzetiszocializmus elutasítása a 45 és 59 év közöttiek táborában volt a legerőteljesebb, míg a 45 év alattiak közül minden ötödik megkérdezett vallotta azt, hogy a hitleri diktatúrának pozitív oldalai is voltak.
Felháborítónak és szomorúnak nevezte a felmérés megállapításait a Németországi Zsidók Központi Tanácsa. Dieter Graumann, a szervezet elnökhelyettese nyilatkozatában úgy vélte, hogy a közvélemény-kutatás eredményei mindenképp figyelmeztető jelként szolgálnak. A náci rendszerrel kapcsolatban a jövőben még több felvilágosításra, még több információra van szükség - mondta Graumann. A náci korszak értékelése az utóbbi időben került napirendre ismét, annak nyomán, hogy az NDR észak-német közszolgálati televízió elbocsátotta egyik sztár-műsorvezetőjét, Eva Hermant, aki egy könyvbemutatón a nemzetiszocialista rezsim családpolitikáját dicsérte.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap