Sorsfordító pillanatok az iraki történelemben
2007. október 12. 12:00
Korábban
A hódítások története
Csata Kádiszijánál (637)
A Párthus Birodalom i.sz. 224-es megdöntése után a szászánidák vették birtokba a területet. Évszázadokon át nyugaton a rómaiakkal, majd a bizánciakkal háborúztak, ám egy váratlan fordulattal a korábbi pásztortörzsek szövetsége, az arabok vetettek véget uralmuknak. A katonailag lenézett és primitívnek vélt törzseket az iszlám egyesítette: 634-ben kezdtek háborút a Szászánidák ellen, és a döntő ütközetre 637-ben, Kádiszija mellett került sor, a mai Bagdadtól délre. Az arabok a csatában győzelmet arattak, és megölték ellenfelük vezérét, Rusztámot is.
A mongolok elfoglalják Bagdadot (1258)
Mezopotámiát az arab hódítás után kezdték Irak néven emlegetni, és hamarosan a muszlim kalifátus székhelye lett. Az Abbászidák Bagdadot tették meg fővárosuknak, ám a 13. század közepén Hülegü kán vezetésével a mongolok jelentek meg a térségben, és 1258-ban megostromolták, majd elfoglalták Bagdadot. A város kifosztásakor 800 ezer lakost mészároltak le, a tudósok koponyájából piramist építettek, és megölték az utolsó bagdadi kalifát, al-Musztaszimot is. Irak törzsi viaskodások színtere lett, és elvesztette világpolitikai jelentőségét.
Szulejmán elfoglalja Bagdadot (1534)
Szulejmán apja, I. Szelim 1514-ben, a csaldrini csatában verte meg a szafavida seregeket, utat nyitva Irak felé. I. Nagy Szulejmán 1520-ban került trónra, és Nándorfehérvár elfoglalása, a mohácsi győzelem és Bécs sikertelen ostroma után Ázsia felé fordulva hadjáratot indított a perzsák ellen. 1534-ben foglalta el Bagdadot, és Irak nagy részét is meghódította. Az oszmánok a következő négy évszázadban csaknem zavartalanul uralkodtak a területen, Bagdad tartományi várossá süllyedt.
Kut al-Amara ostroma (1915)
Az első világháborúban a brit hadvezetés ismerte fel, hogy a törökökkel és németekkel szemben meg kell védeni a közel-keleti olajforrásokat. Kezdetben győzelmeket arattak, ezért a brit és indiai csapatokat Bagdad ellen küldték, bár azok létszáma és utánpótlása elégtelen volt. A britek 1915 novemberében érték el Ktésziphón romjait, Bagdadtól 30 kilométerre. Ott azzal szembesültek, hogy közel 18 ezer török katona ásta be magát a Tigris folyó partjain, és könnyen visszaverték a támadásaikat, így kénytelenek voltak Kut al-Amarához visszavonulni. A törökök őket üldözve 143 napig ostromolták a várost, és a britek végül megadták magukat. 10 ezer katona került hadifogságba, amit többségük nem élt túl. Bár a brit hadsereg 1916-ban elfoglalta Bagdadot, a korábbi vereség a gyarmati hadsereg egyik legnagyobb kudarca maradt.
A Szabadság hadművelet "győzelme" (2003)
Irak a második világháború vált függetlenné, ám a hatalmat hamarosan átvevő Szaddám Huszein előbb Irán ellen háborúzott, majd Kuvait megszállása miatt szinte mindent elvesztett a nemzetközi koalíció támadása következtében. 2003-ban állítólagos tömegpusztító fegyverekre, és utólag nem létezőnek bizonyult hírszerzési forrásokra hivatkozva 300 ezer amerikai és brit katona érkezett a térségbe: április 9-én foglalták el Bagdadot, így Bush elnök május 1-jén dicsőséges győzelemről beszélhetett. Az azóta folyó küzdelemben elesettek száma már régen meghaladta a pár hetes háború áldozataiét, és bár az egykori diktátort elfogták és kivégezték, a merényleteknek és leszámolásoknak nincs vége.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Anna Margit festőművész életművéből nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában
- Az ópium és a hasis hatásairól is írt a szabados életvitelű Charles Baudelaire
- Fotóművészeti kiállítás nyílik Moholy-Nagy és Robert Capa alkotásaiból
- Többször is jó kapcsolatai húzták ki a bajból Max Ernst festőt
- Depressziója rányomta bélyegét Goya késői művészetére
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap