A magyar szabadkőművesek titkai
2007. augusztus 24. 15:00
A lassan száz éve aktív, zárt ajtók mögött működő budapesti SAS szabadkőműves páholy a kor elvárásaihoz igazodva az interneten is megmutatja magát.
Korábban
A SAS-páholyt 1911-ben a budai Hajnal páholyból kiválva 28 szabadkőműves testvér alapította. Vezetőjük (rituális néven Főmesterük) Haypál Benő, református lelkész volt, akit a kamaraerdei Erzsébet Árvaház megalapítójaként ismerhetünk. Azt talán még kevesebben tudhatják róla, hogy ő eskette össze a szintén szabadkőműves Ady Endrét és feleségét, Boncza Bertát, közismertebb nevén Csinszkát.
Az 1945-ig tartó betiltás ideje alatt a szabadkőművesek évente legalább egyszer Bécsbe utaztak, hogy az ottani testvérek vendégeiként a rituális kereteket megkövetelő teendőiket ellássák (új tagok felvétele, tisztújítás, stb.). Bécsben külön a magyarok számára tartottak fenn két páholyt, a Labort és az In Labore Virtust, amelyek 1938-ig, Hitler bevonulásáig, azaz a szabadkőművesség ottani betiltásáig működhettek.
Rövid kitérőt érdemel, hogy míg a kiegyezést követően Magyarországon engedélyezték a szabadkőművességet, addig ugyanekkor Ausztriában nem, úgyhogy az osztrák szabadkőművesek abban az időben a magyar testvéreknél találtak "menedékre". Az osztrák testvéreknek nem kellett egészen Budapestig utazniuk, a magyar kőművesség Pozsonyban biztosított nekik munkavégzéshez szükséges körülményeket és munkaengedélyt.
Az oldalon vázlatosan publikálják a szabadkőműves-szövetség izgalmas történetét, könyveket ajánl a bővebb ismeretek megszerzéséhez, irányt mutat az interneten való kutakodáshoz a szabadkőművesség témájában, elárulja a szervezethez való csatlakozás, vagyis a páholyba való felvétel feltételeit, sőt, kapcsolatfelvételi lehetőséget is biztosít. Az oldal különlegessége a rövid kvíz, amellyel a látogató kipróbálhatja, mit tud a szabadkőművesek több évszázados történetéről.
"A 20. századi történelem viharaiban többszörösen edzett magyar szabadkőművesek a sorozatos betiltások után is kitartottak. Követőik napjainkban is aktívan végzik munkájukat, küzdenek nemes céljaik eléréséért, féltve őrzik a hagyományaikat" - olvashatjuk a szervezetről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 2024.05.13.