2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A termékeny félholddal egyidős a perui növénytermesztés

2007. július 3. 11:00

Dél-Amerikában az első földművesek nagyjából a közel-keletiekkel egy időben, a korábban gondoltnál 5000 évvel korábban kezdtek növényeket termeszteni.

A Science című magazin legújabb száma szerint már 10 ezer évvel ezelőtt is tökféléket termesztettek a kontinensen. A Tom D. Dillehay, a Vanderbilt Egyetem antropológusa vezette csoport ezen kívül arra is talált bizonyítékot, hogy 7600 évvel ezelőtt földimogyorót, míg 5500 évvel ezelőtt pedig gyapotot termesztettek az észak-perui Nanchoc völgyben.

A mostani kutatás az Andok nyugati lejtőin 20 évvel ezelőtt kiásott leletek szisztematikus vizsgálatán alapul. A helyszíneken a kutatók akkor manióka és a más hüvelyesek illetve gyümölcstermesztés nyomait is megtalálták, így egykori kerteket, öntözőrendszereket és tárolóhelyeket is feltártak. Bár a két évtizeddel ezelőtti ásatás után elvégezték a radiokarbonos datálást, az abból nyert eredményekkel nem tudtak mit kezdeni. A legmodernebb eszközök igénybevételével azonban Dillehay és kollégái már egy egész más keretbe tudták beilleszteni az akkori ásatások eredményeit.

A szakember szerint a régészek által kiásott növények eredeti állapotukban nem voltak honosak a térségben, így azokat minden bizonnyal máshol - talán Kolumbia területén - domesztikálhatták, majd onnan kereskedők és vándorló földművesek vihették a völgybe. Ez azonban "robbanásszerű hatással járt, és az új növényi kultúrák 4-5500 évvel ezelőtt katalizátorként alakították át a térség társadalmi, politikai és kulturális szerkezetét" - állítja Dillehay.

A Smitshonian Múzeum természettudományi részlegének dél-amerikai archaeobotanikájával foglalkozó régésze, Dolores Piperno szerint a jelentés azt bizonyítja, hogy az "Újvilágban a földművelés az Óvilágéval egy időben alakulhatott ki". Elmondása szerint már Mexikó és Ecuador területén is találtak korai töktermesztésre utaló nyomokat, mindez pedig azt bizonyíthatja, hogy 11-10 ezer évvel ezelőtt, a jégkor végével Amerikában is több helyen, egyszerre alakulhatott ki a mezőgazdaság.

A búza, árpa és hüvelyesek termesztését a legkorábban 10-12 ezer évvel ezelőtt, a Közel-Kelet termékeny félholdjában kezdték meg, majd nem sokkal később a világ szinte minden pontján, így Afrikában, Kínában, India déli részén és Új-Guineában is egymástól függetlenül fogtak növénytermesztésbe.

A mezőgazdaság kezdeteinek vizsgálata a mai napig igen fontos a kutatók számára, mert ezáltal sikerülhet azt megállapítani, hogy mikortól állt rendelkezésre annyi állandó táplálék, hogy a korai társadalmak végre más, szervezett tevékenységekre (központi hatalom, építkezések, kulturális tevékenységek, háborúk) is fókuszálhattak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár