Melegbombát tervezett az amerikai hadsereg
2007. június 14. 12:00
Nemrég közzétett dokumentumok szerint az Egyesült Államok hadserege egy olyan vegyifegyvert szeretett volna kifejlesztetni, amely az ellenfél katonáit meleggé tette volna.
Korábban
Edward Hammond, a Berkeley Egyetemen a biológiai- és vegyifegyverekkel foglalkozó Sunshine Project vezetője az információszabadsági törvény segítségével jutott hozzá a légierő daytoni Wright Laborjának egy titkos dokumentumához, amit aztán a CBS-hez továbbított. Azokból ugyanis az derült ki, hogy a hadsereg 7,5 millió dollárt igényelt egy különleges fegyver kifejlesztésére, ám a javaslatot elutasították.
A kémiai anyag a szakértők szerint egyfajta feromon volt, amely belégzéssel vagy a bőrre kerülve már minimális adagban is kifejtette volna a hatását. Az ötletet először 1994-ben terjesztették elő, nem sokkal az Öböl-háború befejezése után. Az előterjesztés szerint a fegyver "undorító, de egyáltalán nem halálos".
A hír komoly felháborodást váltott ki Amerikában a szexuális jogokért küzdő csoportok között, akik szerint "a történelem során sok meleg és leszbikus szolgálta a hadsereget, így rájuk nézve igazán sértő, ha azt hiszik, hogy egy homoszexuális hadsereg letenné a fegyvert. Ez azért is abszurd, mert az orvosi kutatások szerint a szexuális irányultságot nem lehet ilyen módon befolyásolni."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.