Kokaszívás, szex és koponyalékelés a Szépművészetiben
2007. május 14. 13:00
Korábban
Perui történelem időrendi sorrendben
Az első állomás a korai horizont (i.e. 1200-0). Ezt az időszakot részben a Chavín- ill. Cupisnique-kultúra kerámiái és kőedényei mutatják be, amelyek betekintést nyújtanak az Andok vallásainak alapelveibe, hiszen azok közül számos fennmaradt az inkák koráig. A természetfölötti lények, melyek kajmán, kígyó, jaguár, sas vagy éppen sólyom attribútumait öltik magukra, jelentős szerepet játszanak a vallási kultuszok létrehozásában.
A második szakaszban, a korai átmeneti periódust (i.sz. 0-650) bemutató részben a területenként hangsúlyos különbségekkel rendelkező kultúrák sokszínű képe jelenik meg. Az itt élők az elődeiknél jelentősen kifinomultabb jelképrendszert és technikai eszköztárat hoztak létre. Kiemelkedő textil-, kerámia, és ötvösmunkákat hagytak az utókorra és maradandót alkottak építészetükben is, elég csak a rejtélyes Nazca-vonalakra, vagy a tiahuanacói monumentális kőszobrokra gondolnunk.
A harmadik rész a középső horizontot (i. sz. 650-1000) és benne Huari-kultúrát mutatja be. A Huari Birodalom meghódította a kisebb államokat és egységes politikai és közigazgatási rendszert hozott létre, de számos helyi változata létezett. A huarik (vagy warik) számos vallási és ideológiai elemet örökítettek át a megelőző kultúrákból.
A negyedik rész (i. sz. 1000-1450) a késői átmeneti periódusban a különböző kultúrák közös alapokon nyugvó kölcsönhatásról tanúskodik. A kulturális kapcsolatok különböző vallási jelenségek és kultuszok együttélését eredményezték. E korszak egyik legjelentősebb kultúrája a Chimú, amelyet gazdagon díszített aranytárgyai, halotti maszkjai és fekete kerámiái jellemeznek.
Az ötödik rész a kései horizont (i. sz. 1450-1534) időszakát mutatja be, ahol a sokféleségből az inkák egy szilárd rendszert hoztak létre, amely nem csupán táplálkozott az andoki hagyományokból, hanem egyúttal összegezte is őket. A kiállítás ezen része megmutatja, hogy melyek azok az elemek, amelyek továbbélnek az inkák művészetében, és melyek azok, amelyeket újításként ők maguk alakítottak ki. Ezeket az egyszerűség, a szimmetria és az ezen alapuló geometrikus forma jellemzi.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.