Szegeden látható a milliókat érő szecesziós szekrény
2006. december 1. 11:00
Amerika helyett Szegedre került Csók István festőművész kedvenc bútora, egy szecessziós szekrény; a páratlan darabot a Móra Ferenc Múzeum pályázati támogatásból és önerőből vásárolta meg.
Korábban
Thoroczkai a kor elismert építésze és iparművésze volt, aki a szecessziós irányzat követője volt ugyan, de mindemellett munkáiban az angol, illetve az erdélyi stílusjegyeket is ötvözte. A művész Steindl Imre munkatársaként részt vett a Parlament épületének kialakításában. Bútorainak többségét azonban csak rajzokról vagy fotókról ismerjük, ezért is tekinthető kiemelkedő jelentőségűnek a szegedi múzeum gyűjteményébe került darab.
Csók István halála után a szekrényt a család használta évtizedeken keresztül, az örökösök nemrég döntöttek úgy, hogy eladják. A bútort egy budapesti kereskedő vásárolta meg. A múzeum szerint komoly tárgyalások folytak arról, hogy a műtárgyat Amerikába viszik, de végül sikerült úgy megállapodni, hogy a páratlan darab magyarországi közgyűjteményben maradjon.
A tervek szerint az értékes műritkaság a Móra Ferenc Múzeum új történeti állandó kiállításának része lesz majd. A látogatók azonban addig is találkozhatnak a nagyméretű szecessziós bútorral a múzeumi történeti kiállítóhely, a Fekete ház előcsarnokában.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap